Lantos Zitáról többször is megírtuk, hogy Ghánában mennyi de mennyi jót tesz a gyermekekért. Most ismét felkerestük, ugyanis nem kisebb dologra készül, mint a kerekesszékes Theodorát és kísérőjét elhozza Magyarországra, hogy megpróbálják rehabilitálni. Emellett más tervei is vannak Zitának a már jól ismert Bright-tal kapcsolatban.

-Hirdetés-

 

Theodora kerekesszékét is Zitáék vitték Afrikába adományként az előző útjuk során

VIRA: Ismét Afrikába utazol, de most a családod nem kísér el, ellenben hazafelé vendégekkel együtt érkezel.

Júliusban újra megyek de most a családom nélkül, és akkor hoznám el Theodorát és Brightot. Theodorát, a mozgássérült kislányt szeretném Magyarországra hozni rehabilitációra, ami körülbelül 3 hónapot vesz igénybe.

Szomorú történet az övé is. Az édesanyja 3 évesen elhagyta, mert nyitott gerinccel született, amely maradandó károsodást okozott nála. Megműtötték Ghánában, de sajnos mozgásában korlátozott maradt. Most esélyt kaphatna. Orvosokkal egyeztetve, friss leleteit elemezve nagyon nagy esélye van, hogy akár bottal is, de járni tudjon. Hatalmas lehetőség ez neki! Teljes életminőség javulás lehetne, melyről most még álmodni sem mer. Az idejutásához rengeteg mindent el kell intézni, és nagyon sokba kerül. A vízum 80 euro, a repülőjegy körülbelül 350.000 forint.

A rehabilitáció sem olcsó. Még pontos árat nem tudok, hogy mennyibe kerülne, de azt szeretném, hogy a 3 hónap alatt, amit itt fog tölteni végig fejlesztve legyen. Több intézménnyel felvettem a kapcsolatot, nagyon segítőkész mindenki, de a legtöbben nem tudják ingyen vállalni, ami persze érthető.

A egyesület számlájára lehet utalni, vagy aki szeretné, személyesen is átadhatja Soltvadkerten. Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

ZITANODA Egyesület számlaszáma: 10402379-50526989-52651007

Madame Pat kíséri Theodorát a magyarországi rehabilitációra

VIRA: Theodora kivel érkezik és meddig maradnak?

Én megteszek mindent, elviszem ahová kell, nálunk fog lakni a kísérőjével. Kell, hogy jöjjön kísérő, mert ha bentlakásos intézménybe megy, akkor kell, hogy legyen mellette valaki (hetekre nem tudom a családomat itt hagyni) és vele fog hazautazni, hiszen egyedül nem utazhat. A kísérője Madame Pat lesz, róla már írtam korábban is. Ő le fogja dolgozni a repülőjegy árát a három hónap alatt. A gyűjtés elsősorban Theodorának lesz, az a legfontosabb, hogy ide tudjon jönni és megkapja a rehabilitációt. Minden forint jól jön, a kicsi is számít, minden számít!

Theodora és Zita

VIRA: Itthon eddig kikkel vetted fel a kapcsolatot Theodora rehabilitációja ügyében?

Theodora rehabilitációjával kapcsolatban felvettem a kapcsolatot a környező gyógytornászokkal, fejlesztő központokkal, saját ismerőseimmel. Kecskeméten, Pécsen, a Bethesda Gyermekkórházban is gondolkozunk, itt lehetőség lesz egy bentlakásos rehabilitációra. A kecskeméti rehabilitációs központ, Kiskunhalasi Pethő Intézet, BHRG Alapítvány, mindenhol tudnak segíteni, de mindenhol fizetni kell érte. Érkezett felajánlás kolléganőimtől is, természetesen én is segítek majd TSMT tornával is. Nagyon reméljük, hogy egy pár hetes folyamatos rehabilitáció is már sikerhez vezet. Viszont Theodora ugye vendégként lesz itt, nem lesz biztosítási jogviszonya, hogy ingyenesen kapjon rehabilitációt.

Brightot szülei egy jobb élet reményében engedik Magyaroszágra 

VIRA: Bright-ról már szinte mint a negyedik fiadról, úgy gondoskodsz. Például az édesapja mit szól hozzá, hogy eljön és itt fog veletek lakni, Soltvadkerten iskolába járni?

Bright jelenleg túl van egy intenzív magyar nyelvi kurzuson. Solo az informatikus segített ebben, online tanul jelenleg is. Bár Ghánában hol van internet, hol nincs…, pláne néha áram sincs, így nehézkesen de nagyon motiváltan tanul magyarul. Reményeink szerint velem jöhet július végén, és személyesen is folytatja majd a magyar nyelv tanulását, iskoláját is itt fogja végezni. Valóban olyan, mintha a negyedik gyermekem lenne. Szeptemberre már szeretnénk, ha megértetné magát magyarul is alapszinten, de az iskola nagyon megértő, mindenben segítik őt, amint ideér Soltvadkertre.

Bright családja Zitával

Január óta rajta vagyunk, hogy jöhessen, de a papírmunka eléggé elnyúlt. Amikor kint voltam Ghánában, már akkor jött az ötlet, hogy hazahoznám őt. Természetesen az édesapja és édesanyja is örül ennek a lehetőségnek. Egy jobb élet reményében elengedik hozzánk. Már azóta intézzük a papírjait, de nagyon hosszas procedúra. Tanulói jogviszony céljából fog itt élni, kell tartózkodási engedély. Mi leszünk férjemmel, Kelemennel az eltartói, biztosítjuk a lakhatását, minden költségét. A Soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI befogadta őt. Amiért ezúton is hálás vagyok Udvarhelyi Attila igazgató úrnak. Nagyon-nagyon együttműködőek. Minden papírt, igazolást, stb. össze kellett szedni, de a szülők engedélye is kellett hogy kiutazhat velünk az országból, hogy itt fog tanulni. Még egyelőre várjuk a választ, papírok beadva. Még nem biztos hogy jöhet, de mi nagyon szurkolunk. Velünk fog élni, ameddig csak szeretne. 

Bright remélhetőleg hamarosan Magyarországra költözik Zitáék otthonába és tanulmányait Magyarországon folytatja
MEGOSZTÁS