Írta: vira

Már hagyományosnak mondható, hogy Bács-Kiskun megyében a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság ad otthont a megyei tűzoltósport-versenynek. A megyei tűzoltósport-verseny remek alkalom arra, hogy a megye hivatásos tűzoltói felkészülhessenek a mindennapok kihívásaira, és hogy – szervezett keretek között – összemérhessék erejüket horoglétra-mászásban, kismotorfecskendő-szerelésben, százméteres akadályfutásban és négyszer százméteres váltóversenyben.

-Hirdetés-

A tűzoltósportnak régi hagyományai vannak országszerte, és megyénkben is nagy hangsúlyt fektetnek a tűzoltók ennek a szép hagyománynak az ápolására. A tűzoltósport nem csupán hagyomány, hanem a tűzoltóhivatás legfontosabb jellemzőjét, a csapatmunkát hivatott versenykeretek között erősíteni, tökéletesíteni. Az egyéni versenyszámok pedig lehetőséget teremtenek a precíz, pontos, jól begyakorolt feladatvégzés és e tudásra alapozott bátor, hezitálástól mentes gyors feladatvégrehajtásban való megmérettetésre. Az aktív sportolás, az egészséges versengés és az egészséges életmód hozzájárul, hogy az ember kritikus helyzetekben is jól tudjon teljesíteni.

A megnyitót követően a versenyzők egy alapos bemelegítés után elfoglalták állomáshelyüket. A versenyszámok gyors, ütemezett rendben követték egymást, a feszített tempó és küzdelem egész délelőtt kitartott. A szoros küzdelemben elért helyezéseket, sokszor csak néhány pont különbsége döntötte el. A díjakat és okleveleket dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, megyei igazgató adta át.

A következő eredmények születtek:

Horoglétra-mászás

I.helyezett: Huczek Zsolt tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

II.helyezett: Kisa Péter tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

III.helyezett: Pakai Szabolcs tű. törzsőrmester – Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Horoglétra-mászásnál a tűzoltók a létrával a kezükben odafutnak a mászóházhoz. Miután beakasztják a létrát az első emeleti ablakpárkányába, felfutnak a létrán, és beülnek az ablaknyílásba, ezt még kétszer megismétlik, melynek végén két lábra állva megérkeznek a harmadik emeletre.

Százméteres akadályfutás

I.helyezett: Kisa Péter tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

II.helyezett: Szikora Tamás tű. őrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

III.helyezett: Huczek Zsolt tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Százméteres akadályfutásnál a versenyzők egy palánkhoz futnak, amit átugranak. Ezt követően két kézbevett tömlővel végigfutnak a gerendán és futás közben kigurítják a tömlőket és összekapcsolják. Az osztóhoz megérkezve csatlakoztatják a tömlőket és a megszerelt sugárral befutnak a célba.

Egyéni összetett

I.helyezett: Kisa Péter tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

II.helyezett: Huczek Zsolt tű. főtörzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

III.helyezett: Borbás Roland tű. törzsőrmester – Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Csapat összetett (százméteres akadályfutás, négyszer százméteres váltóverseny, kismotorfecskendő-szerelés) 

I.helyezett: Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

Felső sor (b-j): Bóna Tamás tűzoltó hadnagy, Varró Dániel tűzoltó őrmester, Tóth Krisztián tűzoltó őrmester, Kövesdi Zsolt tűzoltó őrmester, Csizovszki Gábor tűzoltó őrnagy, alsó sor: Kelemen Gábor tűzoltó főtörzsőrmester és Szimilkó László tűzoltó főtörzsőrmester

II.helyezett: Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

III.helyezett: Bajai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

IV.helyezett: Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

V.helyezett: Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

VI.helyezett: Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

kismotorfecskendő-szerelési versenyszámban egy szabályos versenysugár-szerelést kell a versenyzőknek bemutatni úgy, hogy a víznyomást egy – a tűzoltók által a verseny keretében, részelemeiből összeállított – hordozható benzinmotoros tűzoltószivattyú biztosítja.  Az időmérő szigorúan csak akkor áll meg, amikor a – tüzet jelképező – céltáblák jelzik a feltételezett tűz eloltását. Ebben a versenyszámban a gyorsaság mellett sokat számít a műszaki eszközök biztos kezelésének képessége is.

Négyszer százméteres váltóversenyben a feladat összetett és a végrehajtása összehangolt munkát igényel. A csapat első tagja létrával a kezében felfut egy kisház tetejére, amin végigszalad, majd leugrik és sugárcsővel a kezében fut a váltótársa felé.  A váltást követően a második versenyző is futva teszi meg a százméteres távot, miközben egy palánk nehezíti a továbbjutását. Amikor a versenyző leküzdötte ezt az akadályt a csapat harmadik tagjának átadja a stafétát, azaz a sugárcsövet. A sugárcső átvételét követően a versenyző az előkészített tömlőkhöz szalad, melyekkel végigfut a gerendán és földet érve az osztóhoz csatlakoztatja. A váltó negyedik tagja ezután kapja meg a sugárcsövet. Az ő feladata porral oltó készülékkel egy tálcatüzet eloltani, majd sugárcsővel a kezében célba érni.

 

Forrás: https://bacs.katasztrofavedelem.hu/
Fotók: Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

MEGOSZTÁS