A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U16-os gárda a korosztályos megyei bajnokság déli csoportjában szerepel. Az együttes a bajnokság hajrájában több rangadón is kiváló teljesítményt nyújtva tudott nyerni és így az utolsó fordulóban az ezüstérem megszerzéséért léphetett pályára.

-Hirdetés-

A gárda a szezonzáró találkozóját hazai környezetben játszotta június 25-én, amikor 3-1-re (1-0) győzték le a Kalocsai USE csapatát: Grausza – Rohoska, Vágvölgyi, Solymosi, Simon, Rácz, Csík (Dörmő), Györgye (Nilesan), Maska (Benyó), Jáger (Kolozsi), Kusztos. A találkozón a kiskőrösi fiatalok számára csak a győzelem volt elfogadható eredmény a jó középcsapatnak számító vendégekkel szemben, hogy megszerezzék az ezüstérmet a bajnokságban. Nagy küzdelem folyt a pályán, melyek során mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségei.

A kiskőrösi támadások a 19. percben hoztak gólt, amikor Simon Kornél talált a kapuba (1-0). Ezt követően kiegyenlített küzdelem után a 70. percben ismét Simon Kornél talált a kapuba (2-0). A hazaiak nem tudtak sokáig örülni a kétgólos előnynek, mert egy jobb oldali szabadrúgás után a kalocsaiak a középre lőtt labdát a védők hibáját kihasználva juttatták a kapuba a 74. percben (2-1). A kiskőrösiek gyorsan válaszoltak a bekapott gólra és a 75. percben Maska Milán találatával eldöntötték a találkozót (3-1). A mérkőzés hajrájában voltak még gólszerzési lehetőségei a kiskőrösieknek, de az eredmény már nem változott. Megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat, aminek köszönhetően a bajnokság második helyén végeztek a keceli fiatalok mögött.

Bárány Mihály – Kiskőrösi LC edzője:

– Nagyon jó előjelekkel vártuk a mérkőzést, mert az utóbbi hetekben több rangadónkat is meg tudtuk nyerni. Néhány nappal ezelőtt remek játékkal sikerült legyőzni a bácsalmásiakat, akiket ezzel letaszítottunk a dobogó második fokáról. Egy kicsit azért vagyok szomorú, hogy a mai győzelmünkkel „csak” a másodikak tudtunk lenni. Minden esélyünk megvolt a bajnoki cím megszerzésére, de utólag kiderült, hogy ez sajnos tőlünk független körülményeken múlott. Volt a szezon közben több óvás is túlkoros játékosok szerepeltetése miatt, ami távol áll a sportszerűség elvéltől és nem olyan esetekben történt meg, amikor arra lett volna szükség kistelepülési csapatoknál, hogy ki tudjanak állni az adott mérkőzésre. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de a mai találkozóval szépen tudtuk zárni a szezont. Színvonalas, jó iramú mérkőzésen nyertünk három szép találatot szerezve.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS