Már csak néhány hónap választ el bennünket az év talán legtöbbek által várt sportrendezvényétől, a labdarúgó-világbajnokságtól. Noha mi magyarok a most befejeződött Nemzetek Ligája-sorozattal is nagyon elégedettek lehetünk, hiszen érdekeltek voltunk és komoly sikereket értünk el, azért mégis csak a vb a vezető fociesemény sportfogadás szempontjából is és a következőn már szinte biztosan ott leszünk.

Az idei verseny házigazdája Katar, a világbajnokságra pedig november 21-e és december 18-a között kerül sor. Azért ilyen későn, mert ebben az ázsiai országban a nyári hónapokban elviselhetetlen a meleg. Ha pedig foci világbajnokság, akkor természetesen sportfogadás. Nyilván vétek lenne kihagyni, hogy fogadjunk kedvenceinkre, ha egyszer a focivilág színe-java egy helyen gyűlik össze.

-Hirdetés-

A katari rendezvény nem csak a lebonyolítás időpontja miatt formabontó, van még néhány érdekesség, mint például, hogy az első vébéről van szó, amelyet teljes egészében Ázsiában szerveznek. A másik érdekesség az ország mérete. Katar alapterülete 11.500 négyzetkilométer, ez 10%-a Magyarországnak. Ilyen kis méretű ország még nem szervezett világbajnokságot.

Hatalmas beruházások előzték meg a versenyt, az ország összességében 200 milliárd dollárt költött a vébére, amelyben stadionok mellett új repterek, metróvonalak és szállodák építése is benne van. Katar 1,2 millió látogatót vár a télen, ennyi embert kell az infrastruktúrának kiszolgálnia.

Kik az esélyesek?

Noha még majdnem fél év van a világbajnokság kezdetéig, a sportfogadás nem vár, fogadóirodák és játékosok már tűkön ülnek. A vébé nyolc csoportját már kisorsolták, a vezető irodákban pedig már most is van sportfogadás lehetőség az esélyesekre. A sportfogadási oldalak szorzói alapján a legesélyesebbek Brazília, Spanyolország, Franciaország, Németország és Anglia, bár érdekes lesz megnézni az angol-magyar 0:4 fényében az utóbbi csapat szorzói mennyiben módosulnak.

Nyilván, mindig izgalmas a sportfogadás, ha olyan csapatra fogadunk, amely nem számít favoritnak. Ha ez bejön, nagy lehet a dicsőségünk, de azért tudni kell, hogy erre ritkán szokott esély lenni. A meglepetés csapatok általában a nyolcad- vagy negyeddöntőig menetelnek, a végső fázisba már rendszerint a nagyok kerülnek be. Persze kivétel mindig van, ráadásul épp az előző vébén volt rá példa, amikor a horvátok a döntőig jutottak, úgyhogy sosem lehet kizárni az ilyesmit.

A nyitómérkőzés november 21-én lesz, amikor Hollandia és Szenegál játszik egymással, a döntőt pedig december 18-án tartják, ami egyben a házigazda ország nemzeti ünnepe is.

Ami a sportfogadás elérhető változatait illeti, nem csak a végső győztest tudod megtippelni, arra is fogadhatsz, mennyi lesz egy-egy meccs végeredménye, ki lesz a góllövő, mennyi gól, les, kiállítás, büntető lesz. Ilyen tekintetben javasolni tudjuk a gyűjtőfogadásokat, amelyeket számos fogadási oldalon érhetsz el, és ezekkel akár több, mint 10 fogadás is kombinálható. És hát talán a legizgalmasabb, ha keresel egy fogadási oldalt, ahol élő közvetítések is elérhetők és meccs közben fogadhatsz.

MEGOSZTÁS
Írta: vira