Írta: vira
Az M2 Petőfi TV Nézzünk szét! című műsorának stábja és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Petőfi 200 kommunikációs csapata forgatott ma a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban – adták hírül a múzeum közösségi oldalán. 

2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, amelyre kiemelten készül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen, ennek egyik eleme az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió megújulása. Mint Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója korábban elmondta, a kerek évfordulók alkalmat adnak arra, hogy megemlékezzünk nagyjainkról. 

-Hirdetés-

Továbbá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is kiemelten fontosnak tartja, hogy méltó módon emlékezzünk meg megyénk egyik legjelentősebb alakjának, és hazánk egyik legjelentősebb költőjének Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról.

A forgatáson részt vett Bánföldi Szilárd színművész is, aki a Petőfi 200 Emlékév emblematikus alakja. 

Bánföldi Szilárd színművész

Úgy tudjuk, hogy a forgatás alkalmával több járókelőt is megállítottak és megkértek arra, hogy említsenek meg néhány Petőfihez köthető emlékhelyet, látványosságot a városban. De olyan is előfordult, hogy a gyanútlan interjúalanynak egy Petőfi verset kellett folytatnia. 

Pásztor Gyulától is kérdeztek

A Petőfi TV Nézzünk szét! című műsorának Kiskőrösön forgatott epizódját IDE kattintva visszanézhetik.

Képek: Petőfi Szülőház És Emlékmúzeum facebook oldal 

MEGOSZTÁS