Szilágyiné Suba Éva Katalin a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes egykori művészeti vezetője gazdag és mozgalmas életpályát járt be, de útja 2022. július 14-én véget ért. 40 évig vezette a Szivárvány Szlovák Táncegyüttest, amely 1978-ban Szivárvány Nemzetiségi Néptáncegyüttes néven alakult meg. Éva maga is szlovák származású volt, a Zemplén megyei Hegyköz szülötte.
 
1976-ban szalagavató műsorra készültek a kiskőrösi szakmunkásképző harmadéves tanulói, akik rendhagyó módon néptáncot tanultak be. Az iskolai műsor sikere utána kezdő táncosok tovább folytatták a munkát és mint csoport működtek, akkor még név nélkül. Két év elteltével, 1978-ban érkezett az együttes élére Szilágyiné Suba Éva Katalin Budapestről. Immáron ő lett a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes néven működő csoport művészeti vezetője, koreográfusa. Heti rendszerességgel ingázott Kiskőrös és a főváros között, hogy néptáncokat tanítson és felkészítse a csoportot az egyre szaporodó fellépésekre, később fesztiválokra, külföldi turnékra, minősítőkre. Az együttes azzal a céllal alakult, hogy elsajátítsa, színpadra állítsa és továbbadja a szlovákiai és magyarországi szlovákság táncait és dalait. A csoport kötelességének érezte az elődök szellemi hagyatékának, viseletének, identitásának megóvását, átörökítését. 
 
Szilágyiné Suba Éva Katalin maga is szlovák származású volt. 
 

2003-ban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűléstől „Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségeiért”- díjat vehetett át a táncegyüttes nevében, 2010-ben a helyi képviselő-testület „Kiskőrös Városért”- díjjal ismerte el munkásságát.

 
A táncegyüttes megalakulásának 30 éves jubileumi ünnepségén ezekkel a szavakkal köszönte meg a városvezetéstől kapott elismerést:
 

Nagy örömmel tölt el, hogy az itt élő szlovákok és a kiskőrösi nép is befogadtak, megbíztak bennem, így az eltelt évtizedek alatt már én is kiskőrösinek érezhetem magam. Olyan, mintha mindig is ide tartoztam volna. Az együttes nevében is köszönöm az elmúlt évtizedeket és a telt házas rendezvényeket, meg a rengeteg tapsot. 

Az együttes táncosai fájdalommal megtört szívvel gyászolják egykori vezetőjüket, barátjukat, táncostársukat.
 
Őszinte részvétünk családjának!  
 

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

 

Forrás :Kiskőrös TV 

MEGOSZTÁS
Írta: vira