Még áprilisban járt Székelyhídon Domonyi László polgármester vezetésével a kiskőrösi delegáció, a megyei önkormányzat, Szabadszállás, valamint Kiskunfélegyháza városok képviseletével együtt, hogy találkozzanak Böjte Csaba ferences-rendi szerzetessel és részt vegyenek az „Intés az őrzőkhöz” mottóval meghirdetett Szent György-napi hagyományőrző programokon. A szerzetes megmutatta a megvalósítás alatt álló „Szerelem-ösvényt” is.
Kapcsolódó cikk
Személyesen Böjte Csaba mutatta be a „Szerelem-ösvényt” Domonyi Lászlónak és a delegációnak
Személyesen Böjte Csaba mutatta be a „Szerelem-ösvényt” Domonyi Lászlónak és a delegációnak
2022. április 24-én a megyei önkormányzat, Szabadszállás, valamint Kiskunfélegyháza városok képviseletével a kiskőrösi delegáció vezetőjeként Székelyhídra látogatott Domonyi László, Kiskőrös...

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere elmondta, hogy rendkívül nagyszerű embert ismert meg Böjte Csaba személyében, aki csodálója Petőfi Sándor költészetének. Régi álma, hogy megvalósítsa ezt az úgynevezett „Szerelem-ösvényt”, melyen, ha elkészül, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének Székelyhídtól Koltóig tartó útját lehet majd végigkövetni egy párkapcsolati sétaút zarándoklaton, amely a fiataloknak a tudatos családalapításhoz nyújt segítséget.

Az áprilisi látogatáson készül fotó (Fotó: Domonyi László Facebook oldal/ Szekeres Béla és dr. Nagy Gabriella)
„Áll Székelyhídon a kilenc oszlop, a Szerelem-ösvény kilenc stációja- mint például az Örök hűség, az Önismeret, a Házasság előtt, vagy a Leánykérés… De készül az ösvény is, a padok már itt vannak, és szépen – lassan a virágok, a cserjék, a fák is a helyükre kerülnek… Hiszünk abban, hogy az idelátogatók számára a Szerelem-ösvény útravalóul feltöltődést, hitet, szeretetet, békességet, megértést és nem utolsó sorban megbecsülést fog adni.”
-Hirdetés-

– mondta Csaba testvér.

A „Szerelem-ösvény” folyamatosan készül, szépül

Domonyi László hozzátette: Böjte Csabával végigjártuk a „Szerelem-ösvény” már elkészült stációit, közben sok információval gazdagodtunk. Délelőtt a szerzetes a helyi katolikus templomban szentmisén hirdetett igét. A jeles nap példamondata: „Szóljon ez a nap a hagyományokról, hazáról, hitről, kitartásról és szerelemről”.
Akkor határoztam el, hogy Kiskőrös város nevében felajánlást teszek, így Petőfi Sándor, valamint a „feleségek felesége”, Szendrey Júlia szerelme emlékének megőrzése mellé áll Petőfi szülővárosa. A 7. stációt, melynek neve „Házasság előtt” Kiskőrös Város Önkormányzata „örökbe fogadta”, amely azt jelentette, hogy a környékét letérkövezzük, mindenkori felújításáról gondoskodni fogunk és emellett még elvállaltuk az ösvény járdájának szegélyezését is. Június 27-ére elkészült a Kiskőrös Város Önkormányzata által megbízott kivitelező a munkálatokkal. A kivitelező ebben az esetben is a KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. volt. A cég munkatársai a közelmúltban Székelyhídra látogattak és elvégezték a munkálatokat. 

Az ösvény járdájának szegélyezését a kiskőrösi KŐRÖSKOM Nonprofit Kft. cég végezte el

Igen nagyra becsülöm Böjte Csaba szerzetest és elkötelezett tevékenységét az árvák, nehéz sorsú gyermekek élete megkönnyítése mellett. Bízom benne, hogy ha a „Szerelem- ösvény” elkészül, az odalátogató sétazarándokok adományai is hozzájárulnak Csaba testvér mindennapi segítő tevékenységéhez.

Forrás: Kiskőrösi Hírek/ Szöveg:Boda Zsuzsa
Képek: koroskom.hu

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira