„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!”
Zsoltárok 51:12

Hogy miért kell a gyermekeket táborba küldeni? Hogy miért jó közösségben lenni nyáron is? Hogy miért menjünk egy kellemes kirándulásra? Hogy miért szükséges az Isten szavát komolyan venni? Mindezekre a kérdésekre választ kaptak azok a tázlári és bócsai református és evangélikus gyerekek, akik idén is részt vettek az ottalvós táborban július 18-24-ig.

-Hirdetés-

 

A hagyományos kézműveskedéseken, társasozásokon, filmnézéseken és éjszakai túrán kívül ellátogattak a Csetényi Kalandparkba Kiskunhalasra és a Richter Safari Parkba Nagykőrösre. Kedvenc strandjukon fürödtek a Rónaszéki Fürdőben Kiskőrösön, és csettegőkkel utaztak a Vad-kertbe, Szomor Dóri családi farmjára.

László Lajos tázlári-bócsai evangélikus lelkész a napi áhítatokon vállalt szolgálatot. A hét bibliai tanítása az emberi testrészekre épült, melyben megfogalmazódott azok keresztyén feladata: hogyan lehet Istennek tetszően élni és cselekedni egy nem bibliai szellemiségű világban. A hangsúly az ember szívén van, melyben Isten munkálkodik, és kellően nyitottnak kell lennie, hogy megértse a krisztusi szeretetparancsot.

A vasárnapi záró istentiszteleten szinte teljes létszámban adtak hálát a tábor áldásaiért.

A tábor támogatásáért a szervezők – Bánné Gulyás Henrietta és Péli Ottóné – köszönetet mondanak a pályázatot kiíró Nemzeti Együttműködési Alapnak, a szülőknek, Rokolya Kingának, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének, a Bács- Kiskunsági Egyházmegyének és A Tázlári Református Gyülekezetért Alapítványnak a lehetőségért.

“Hálásak vagyunk, hogy az idei nyáron is örömet szerezhettünk a résztvevő gyerekeknek, legyen Istené a dicsőség ezért, Soli Deo Gloria!” – zárta sorait Péli Ottóné tanárnő.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS