Ma 160 évvel ezelőtt állították és avatták fel az ország, valamint a világ első köztéri Petőfi Sándor szobrát, Kis Kőrös mezővárosában, a régi evangélikus iskola előtti téren. Alább a korabeli sajtó tudósítása olvasható, illetve a hozzá tartozó képi illusztráció látható:
„Méltánylattal nézi most a haza Kis Körös lakosainak kegyeletes érzelmeit, melyeket városuk nagy szülöttje iránt tanusitanak azáltal, hogy emléket emelének neki, mely a lángész és hazafiúi erények tiszteletét hirdesse most és az unokáknak, nemzedékről nemzedékre.
Az emlék, melynek rajzát itt közöljük, a kis körösiek költségén Pesten, Gerenday Antal szobrászati műtermében készült sóskúti terméskőből, s díszes talapzaton egy oszlopot mutat, melynek tetején a költészet jelvényei (lant, koszorú stb.) felett Petőfi jól talált mellszobra látható Az egész mű magassága 14 lábnyi s Kis-Körös legszebb helyét disziti, az ev. iskolaépület előtti térről nézvén a főpiaczra s a csekély távolságban álló azon házra, melyben a költő született.” 
/Vasárnapi Ujság, 1862. augusztus 24./
A szobor ma a szülőház udvarán található, műemlék, amelyet nagy becsben tart Kiskőrös városa.
 
Kapcsolódó cikk
Idén Petőfi Sándor mellett a róla készült első köztéri szobor avatására is emlékezünk, fellép Heinczinger Miklós ’Mika’
Idén Petőfi Sándor mellett a róla készült első köztéri szobor avatására is emlékezünk, fellép Heinczinger Miklós ’Mika’
Idén Petőfi Sándor mellett a róla készült első köztéri szobor avatására is emlékezünk, hiszen a különleges esemény éppen 160 esztendővel...
 
Forrás, kép: Kiskőrös Múltjából Facebook oldal
Kiemelt kép: VIRA.HU archív
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira