Kecel Város Önkormányzata már több éve szervez fórumot a bodzaszezon idején a bodzatermesztők érdekeinek védelmében. Idén augusztus 3-án a Városházán helyi szervezetek, közösségek és az érintett gazdák részvételével közösen keresték a megoldást a bodzalopások visszaszorítására.

 
Meghívást kapott a járási és a helyi rendőrőrsparancsnok, a polgárőrök és a mezőőrök is.
A fórumon egyeztették az ismert problémákat, így az érintettek elmondhatták sérelmeiket. A helyi gazdák a korábbi évek lopási hullámain okulva, valamint az emelkedő bodzafelvásárlási árat figyelembe véve döntöttek az összefogás mellett. Vállalták, hogy felváltva ellenőrzik a területeket.
 
Haszilló Ferenc polgármester és Csizovszki László alezredes
Csizovszki László alezredes elmondta, hogy a védekezésbe készenléti rendőröket is bevontak, így fokozott szolgálatot látnak el. Óvott mindenkit az önbíráskodástól, helyette a kollektív járőrözés során tapasztalt lopás vagy lopási kísérlet esetén a 112-es telefonszám azonnali hívását javasolta.
 
 

A fórumot Haszilló Ferenc polgármester, Bányászi Gábor önkormányzati képviselő és Herczeg István keceli termelő kezdeményezték. 

-Hirdetés-

Forrás, képek: Kecel Város facebook oldal 

MEGOSZTÁS
Írta: vira