Súlyos közlekedési baleset történt Kiskőrös határában az 53-as főút 25-ös kilométerszelvényénél június 20-án. Mint utólag kiderült, a kiskőrösi zenei és közösségi élet egyik ikonikus alakjának számító Szekeresné Morvai Erzsébet „Pötyi” utolsó útja volt ez, miután életveszélyes sérüléseket szenvedett és életét már az orvosok sem tudták sajnos megmenteni.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Szekeresné Morvai Erzsébet „Pötyi” 1962-ben Kaposváron született. Általános iskolai tanulmányait Kiskőrösön végezte el, majd Baján érettségizett. Ezt követően vállalkozásba kezdett Kiskőrösön, így 1983-ban megnyitotta az akkor igen népszerű Pötyi Parfümériáját, és elkezdte zenei pályafutását, mint énekesnő a Sirocco Együttesben.

Később a Kőrös 5-ösben, majd 2006-ig a környező zenekarokkal lépett fel és lett népszerű, sikeres énekesnő. 2006-ban a későbbi férjével, Szekeres Péterrel megalakították a Holiday Plusz Zenekart. Sikeres 10 év zenélés következett, mely során még TV műsorban is szerepeltek, saját koncert előadásaikkal fesztiválokon, valamint színvonalas rendezvényeken. „Pötyi” nagy sikereket ért el. 2014-ben Kiskőrös városát megajándékozta a Kiskőrösi Sportindulóval, ami minden meccsen lelkesíti a szurkolókat, míg hangjával, előadásával örökre beírta magát városunk sport, valamint kulturális történelemkönyvébe.

Az elmúlt hat évben „Pötyi”, és Péter létrehozták a népszerű Hupikék Holiday zenés gyermekműsort, amellyel sikeresen járták az óvodákat és a különböző rendezvényeket, az ország területén. „Pötyi” nemcsak énekével segítette a kiskőrösi labdarúgást és sportéletet, hanem szertárosi munkájával is a sportpályán. A tavalyi szezon végén ezüstérmes lett a megyei I. osztályú csapat, de ennek sajnos nem sokáig örülhetett. A tragikus autóbalesetet követően július 15-én elhunyt mindenki „Pötyije”. A labdarúgócsapat és a közélet elvesztette azt az embert, akit mindenki szeretett, mert ő is szeretettel viszonyult mindenkihez. Pötyi most már a mennyországból buzdítja a kiskőrösi sportolókat, hiszen hangja, éneke minden mérkőzésen velünk van.

Kedves „Pötyi” nyugodj békében, szívünkben örökké élni fogsz!

MEGOSZTÁS