A Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata az elmúlt szezont a 10 csapatos bajnokság utolsó helyén zárta 7 ponttal. A fiúk a gyengébb szereplés ellenére az új bajnoki évadban is az NB II-ben szerepelhetnek majd, és a csapat ebben az osztályban már zsinórban a 15. szezonját kezdheti el.

A gárda nyári felkészüléséről Horváth András edző elmondta, hogy július végétől gyakorolnak a következő szezonra. Az új idényben is az a céljuk, hogy minél több helyi fiatal épüljön be a csapatba, és kiharcolják a bennmaradást az NB II-es bajnokságban. A játékoskeretben munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt van, akikre nem lehet majd számítani a továbbiakban, akiket helyi fiatalokkal próbálnak pótolni. Amennyiben nem sikerülne helyi erőkből megoldani az erősítéseket, akkor a környékbeli együttesektől lenne szükség igazolni, vagy valamilyen formában kettős igazolással szerepeltetni a gárdában játékosokat. A szeptemberi bajnoki rajtig heti három edzéssel és felkészülési mérkőzések lejátszásával próbálnak minél jobb formába kerülni.

Horváth András
-Hirdetés-

Az együttes ugyanabba a csoportban került besorolásra most is, amelyben a tavalyi szezonban szerepelt. A gárda az NB II. dél-nyugati csoportjában lép majd pályára, amelyben 12 gárda küzd egymás ellen, így a kiskőrösiek ellenfele lesz a Csömör KSK, Dunaújvárosi AC, Hőgyészi SC, Kalocsai KC, NEKA U23, Expressz Zálog Mecseknádasd, MK Pelikán SC Siklós, Pécsi EAC, Pécsi VSE, Rinyamenti KC SE Nagyatád és a Tungsram SE. Az edző szerint a klubokat nézve a tavalyinál erősebb bajnokságra lehet majd számítani.

A csapat a szeptember 10-én kezdi meg a bajnoki szezont, amikor 18.00 órai kezdettel hazai környezetben fogadják a Rinyamenti KC SE Nagyatád együttesét, és az őszi szezon decemberig tart majd.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS