Kellemes illatok töltötték meg a Pozsonyi utcát a szüreti napok második napján, a szombat délelőtti órákban. A hagyományos juhtúrós galuska készítésének rejtelmeit leshették el a helyszínen az érdeklődők, ahol több csapat is konyhai eszközöket ragadott.
Támogatói jegy vásárlására és az elkészült finom ételek megkóstolására bárkinek lehetősége volt, aki kíváncsi volt a brindzás kiskőrösi sztrapacskára.

Sztrapacska készítés
-Hirdetés-

Ezen a napon sem maradtak program nélkül a gyermekek, akikhez a Langaléta Garabonciások gólyalábon érkeztek. A csapat sok éve járja az országot, de még határon túl is élvezhette már sok gyerek a műsorukat. A négy tagból álló együttes óriásbábokat, mímesjátékokat használ, valamint hangulatos muzsikával és ravasz szófacsarásokkal ragadja meg a kisebb korosztály figyelmét.
Kiskőrösi fellépésük is remek hangulatban telt. Interaktív előadásukon nemcsak a gyerekeket szólították meg és hívták ki a közönség elé, hanem még a felnőtt korosztályt is szórakoztató módon be tudták vonni a műsorba.

Interaktív játékok a Langaléta Garabonciások műsorában

A délelőtti és délutáni programokat a 2008 őszén alakult Kecskeméti Nótások Baráti Köre kötötte össze, akik a Pozsonyi utcában elkészült finom ételek elfogyasztása közben énekekkel és zenével biztosították a hangulatot. Az egyesület célja a magyarnóta népszerűsítése, gyakorlása. 5 tagú cigányzenekari kísérettel érkeztek Kiskőrösre, és 5 énekes produkcióját hallhatta a közönség. Fellépett: Sümegi Bálint, Matusik Sándor, Turú Gyula, Balázs Anikó és az egyesület elnöke: Kovács János is. 

Suba Sári

A délutáni programokat a Folklórgála és “Szomszédolás” indította. Olyan egyesületek léptek színpadra, akik számára fontosak a hagyományok, és azoknak megőrzése, továbbörökítése. Népdalokat és citerajátékokat hallhattak, néptáncokat láthattak az érdeklődők helyi és az ország különböző pontjairól érkező előadóktól, akik között az egészen fiataltól az idősebb korosztályig mindenki képviselte magát.

Felléptek: Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar, Bogárzó citeraegyüttes, Kéknefelejcs Népdalkör, Soltvadkerti Búzavirág Asszonykórus, Tázlári Rozmaring Asszonykórus, Dunaegyházi Derűs Ősz Hagyományörző Népdalkör, SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola és a Hétszínvirág Alapítvány néptáncosai, Szivárvány Szlovák Táncegyüttes, Szalkszentmártoni Néptánccsoport.

Fiatal néptáncosok is felléptek

A nagyszínpadon zajló események közben összegyűltek azok a veteránjárművek is Kiskőrösön, akik a X. Veterán Jármű Randi Felvonulás résztvevői voltak. A koruk és állapotuk miatt különleges autók és motorok a város utcáin járva ismét nagyon sok embert csalogattak ki, hogy megnézzék őket.

Kapcsolódó cikk
Jubileumi X. Veterán Jármű Randit tartottak a Szüreti Napok szombati napján
Jubileumi X. Veterán Jármű Randit tartottak a Szüreti Napok szombati napján
Szeptember 3-án szombaton a jubileumi X. Veterán Jármű Randi került megrendezésre Kiskőrösön a Szüreti Napok egyik társrendezvényeként. Tíz éve elkezdődött...

A járművek felvonulása után ismét a nagyszínpadé volt a szerep, nagy tömeg gyűlt össze, hogy megnézhesse a Princess hegedűtrió előadását, ahol Szulák Andreával együtt léptek színpadra. Az ezredfordulón köztudatba robbanó hegedűtrió többek között ismert filmek és sorozatok betétdalait hozta el, Szulák Andrea pedig énekével gondoskodott a remek hangulatról.

Szulák Andrea és a Princess hegedűtrió

A szüreti fesztivál második napjának záró eseménye Dér Heni koncertje volt, aki szintén nagy tömeget vonzott a főtérre. A táncosaival együtt színpadra lépő énekesnő most sem okozott csalódást, a közönséget megmozgatva és velük együtt énekelve tette emlékezetessé a szombati nap záróprogramját.

Dér Heni

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (299 db kép)
MEGOSZTÁS