Szeptember 3-án szombaton a jubileumi X. Veterán Jármű Randi került megrendezésre Kiskőrösön a Szüreti Napok egyik társrendezvényeként.

Tíz éve elkezdődött valami, ami évről évre több és több veteránjármű rajongót vonzott. Az idei rendezvényen már több mint 200 jármű tette tiszteletét.

-Hirdetés-

Az ország szinte minden pontjáról érkeztek a veteránok szerelmesei, sőt még külföldről is jöttek. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bálind Mátyás (Matyi bácsi) is, aki 95 évesen is motorral érkezett Bajáról egy tűzpiros Ducatival.

Bálind Matyi bácsi és a Ducati

A rendezvény fő szervezője idén is Kecskeméti Károly volt, aki 10 évvel ezelőtt mindezt  megálmodta, barátaival.

A randin reggel 8 órától fogadták a gépjárműveket, majd az ebéd után 14 órakor az IZSTEAM motoros ügyességi bemutatója fokozta a hangulatot, melyen egy oldalkocsis motorkerékpárral hajtottak végre különféle mutatványokat az IZSTEAM tagjai.

Látványos bemutatót tartott az IZSTEAM

15:30-kor az eredményhirdetés következett, ahol több kategóriában is díjazták a veterán gépcsodákat és tulajdonosaikat. A motorok és az autók is díjazásban részesültek nyolc kategóriában: szakmai, közönség és a szervezők kedvencei elismerésben, továbbá díjazták többek között a legöregebb motort és autót is, illetve a legmesszebbről érkező járműveket, plusz a korhű öltözetet sem hagyták figyelmen kívül a szervezők. A díjátadót megtisztelte jelenlétével Domonyi László polgármester is.

A Chevrolet International 1929-es évjáratú modellje két különdíjat is bezsebelt

Az alábbiakban olvashatják a különdíjban részesült járműveket, a gyártási évszámot és a tulajdonos nevét.

Szakmai-díj

Autó:

1. Mercedes 230D 1938 Szekeres Tibor
2. Citroen Traction 1957 Hádinger Mihály
3. BMW 1602 1968 Lakatos Miklós

Motor:

1. BMW R25/3 1955 Tarr Péter
2. Pannónia P8 Export 1967 Csányi Károly
3. AWO 425T 1955 Szabó István

Közönség-díj

Autó:

1. Chevrolet International 1929 Hochsteigner Mihály
2. Lada 2106 1981 Ray Péter
3. SAAB 96 1971 Heninges Zsolt

Motor:

1. Pannónia P12 1975 Seres István
2. JAWA Velorex 1970 Lakos János
3. YAMAHA XJ 700 1985 Kusnovits László

Veterán motorokból sem volt hiány

Szervezők kedvencei

Autó:

1. Chevrolet Corvette 1981 Fednán Pál
2. Cadilac 1967 Szabó István
3. Rolls Royce 1972 Proksits Gyula

Motor:

1. MZTS 250/1 1980 Nyitrai Csaba
2. Pannónia T1 oldalkocsis 1964 Détári Tibor
3. BMW R100 RS 1982 Heininges László

Korhű öltözet: Győrfi Attila és az IZSTEAM

Legöregebb autó: Chevrolet International 1929

Legöregebb motor: AWO 425T 1955

Míg a Veterán Szövetség különdíját Szekeres Tibor Mercedes 1938-as modellje érdemelte ki.

Felvonulás zárta a programok sorát

A szervezők köszönik minden segítő munkáját, továbbá a támogatók, szponzorok segítségét és felajánlásait.

A nap méltó zárása volt a veteránjármű felvonulás Kiskőrös utcáin.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (257 db kép)
MEGOSZTÁS