Folyamatosan zajlanak Kiskőrösön a munkálatok a Városi Sportpályánál, amely keretében megújul az atlétika pálya és a lelátó rész. A 400 méteres futókör szegélyezése már elkezdődött és a lelátó bontása, betonozása is folyamatosan halad.

A beruházás során hetente történik egyeztetés az önkormányzat és a kivitelező cég szakemberei között. A napokban történt munkaterület bejárás során A Kiskőrös TV-nek mondta el Domonyi László polgármester, hogy megfelelő ütemben halad a beruházás és a lelátó újrabetonozása is folyamatban van. Kiemelte, hogy a sportpálya jelenleg munkaterületnek minősül, így a labdarúgók kizárólag a füves területeket használhatják, az amatőr futók pedig a záportározót látogassák.

-Hirdetés-

A munkálatok során a sportpályán négysávos futókör lesz, a 100 méteres szakaszon pedig hatsávos kialakítás várja majd a versenyzőket. A lelátó bontása és új betonnal történő fedése is már elkezdődött, amelyen a munkálatok során székek kerülnek elhelyezésre, ami összesen 800 fő befogadására lesz alkalmas, melyből 400 fedett. A lelátónál a stúdió épülete elbontásra kerül és a bejárat felőli oldalánál egy büfé épül, a nézőtér közepén pedig televíziós közvetítőállás lesz internetes csatlakozási lehetőséggel.

A sportpálya ezen szakaszán egy szalaggal elkerített részen kívül lehet majd a szurkolóknak tartózkodniuk a mérkőzések alatt

Most az első ütemben már minden úgy épül meg, hogy a következő beruházások ennek alapján tudjanak folytatódni, így megtörténik az elektromos kábelek elvezetéséhez szükséges csövek lefektetése, és a centerpálya megvilágításához a világítótestek beton talapzata is elkészül. A tervek szerint a pályát a későbbiekben majd négy világító testtel lehetne megvilágítani, hogy villanyfényes mérkőzéseket is lehessen játszani.

A labdarúgó szurkolók számára jó hír, hogy a főbejáratnál egy kijelölt részen lehet majd a munkálatok alatt az előírások betartásával a mérkőzéseket megtekinteni, a Kiskőrösi LC csapatai pedig lejátszhatják minden hazai mérkőzésüket. A szurkolók a műfüves pálya melletti részen, az üzemcsarnokok oldalában egy szalaggal elkerített, kijelölt szakaszon tartózkodhatnak a mérkőzések alatt. A polgármester megemlítette, hogy a beruházás várhatóan október végén, november elején kerül majd átadásra.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS