A Civil Közösségi Szolgáltató Központok Országos Hálózata akciót hirdetett, amelynek keretében az ország minden megyéjében véradónapokat szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára. A soltvadkerti véradást szeptember 5-én hétfőn délelőtt szervezték meg a Gyöngyház Kulturális Központban.

 

-Hirdetés-

A véradás megszervezéséről és eredményességéről Molnár Elvira szervező, a Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ projektvezetője így nyilatkozott:

– Ez volt a hetedik civil véradásunk a Miniszterelnökséggel és az Országos Civil Központ Hálózattal együtt. Eddig mindig csak Kecskeméten és Baján tartottunk civil véradást, Soltvadkerten első alkalommal került megrendezésre. Korábban nem volt lehetőségünk a Vérellátó Szolgálat leterheltsége miatt külső kitelepülési véradó helyszínen megjelenni. Most azonban éltünk ezzel a lehetőséggel. Soltvadkerten a Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Területi Szervezetének vezetőjével, Sutus Etelkával közösen, együttműködésben szerveztük meg a véradást, melyet a közösségi médiában, a helyi tv-ben híreltünk. Emellett bevontuk a helyi általános iskolát, akik számára versenyt hirdettünk az osztályok között. A legtöbb véradót toborzó osztály tortát kapott ajándékba.

A tortát végül az 1.a osztály nyerte

A véradás rendben zajlott, a Vöröskereszt munkatársaival, a kitelüpült Vérellátó munkatársaival gördülékenyen zajlott le a nap. Két kollégánk folyamatosan a helyszínen volt, ahol az emléklapok és az utalványok is átadásra kerültek. Helyi vállalkozóktól: a Vadkert-Papír üzletből mi vásároltunk 1000 Ft-os utalványokat, melyeket a véradók között osztottunk szét, illetve további utalványokat a legtöbb véradót toborzó civil szervezeteknek. Felajánlásból kaptunk kávékuponokat a Lantos Bor és Kávéháztól, míg a Facebook bejegyzést megosztók között kisorsolandó 5000 Ft-os utalványokat az Adri Cipőbolt jóvoltából. – mondta el Molnár Elvira, szervező.

A torta átadásánál jelen volt Udvarhelyi Attila iskolaigazgató is (a képen b-j: Udvarhelyi Attila, Molnár Elvira, Sutus Etelka) 

A soltvadkerti véradáson megjelent véradók száma összesen 54 fő volt (tényleges véradó: 51 fő),  akik közül 4 fő első váradóként jelent meg. Mivel az 1.a osztály toborozta a legtöbb megjelent véradót – akik 24 életet mentenek meg ezzel – így 2022. szeptember 13. napján ők kapták meg a felajánlott tortát, melyet Molnár Elvira szervező és Sutus Etelka területi vezető adott át személyesen a gyerekeknek. A civil szervezetek közül, a Go Sport Egyesület és a Soltvadkerti Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai vettek részt legnagyobb számban a váradáson, akik 50.000.-, illetve 20.000 Ft értékű vásárlási utalványt kaptak (egyesületenként). 

Molnár Elvira az egyik bajtárssal

A galéria képei (Asztalos Olga) a tortaátadás alkalmával készültek. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS