A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül a serdülő lányok az Országos Serdülő Kézilabda Bajnokság III. osztályában szerepelnek. A fiatalok az új bajnoki szezon első hazai mérkőzését szeptember 16-án játszották. 

Az együttes a bajnokság első fordulójában a KESI (Kecskeméti Sportiskola) ellen lépett pályára, amely csapatot 30-26 arányban győzték le. A kiskőrösi együttes ezt követően az Abonyi KC gárdáját fogadta, akik ellen 30-24-re (16-13) nyertek: Csatlós – Barkóczi 7, Csóka 3, Fazekas 8, Kiss K. 4, Németh I. 3, Karf 3. Csere: Madácsi (k), Baticz 1, Csenki 1, Faragó, Vida, Vidner.  A találkozót nagyon jól kezdték a kiskőrösi lányok és a zárt, jó védekezésüknek, valamint gyors játékuknak és lerohanásból szerzett góljaiknak köszönhetően 7-1-re vezettek.

-Hirdetés-

Ezt követően hullámzó játék jellemezte a mérkőzést és a hazai csapat hibáit kihasználva több alkalommal is fel tudtak zárkózni a vendégek két gólra (7-5, 13-11, 15-13). A szünet után kiválóan kezdtek a hazai lányok, aminek köszönhetően hatgólos előnyre tettek szert (20-14). A második félidőben a kiskőrösiek minden mérkőzésre benevezett játékosa pályára lépett és egyetlen percig sem forgott veszélyben a lányok győzelme.

Markó-Czérna Bianka – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Nagyon örülök, hogy egy ilyen szép győzelemmel tudtuk kezdeni a bajnoki szezont. Az ellenfelünket nem ismertük, ezért megpróbáltunk a saját játékunkra koncentrálni. Ami gondot jelentett, hogy a keretünkben vegyesen voltak serdülő és U14-es játékosok, akik még nincsenek összeszokva és ez a mérkőzésen is megmutatkozott egyes szituációkban. A tavalyi keretünkből Vass Lea kapus távozott tőlünk, míg a 2005-ös születésű játékosok kiöregedtek és őket most helyi fiatalok pótolják. Az új keretünkben 9 serdülőkorú és 6 olyan játékos van, aki az U14-es csapatban is szerepel. A mai mérkőzést nagyon jól kezdtük és többgólos előnyre tudtunk szert tenni, ami után volt egy hullámvölgyünk. A védekezésünkben voltak hibák, amelyekből tanulnunk kell, de a támadásokban gyorsak voltunk és több gólt is tudtunk lerohanásból szerezni. A lányokkal a hibákat és a jó dolgokat is átbeszéljük, a továbbiakban pedig szeretnénk minden mérkőzésen eredményes kézilabdát játszani.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS