Idén szeptemberben két új szomatopedagógussal bővült a Kiskőrösi EGYMI nevelőtestülete. A 2022/2023. évi tanévben Kriszt Nórával és Vikorné Csvila Ráhellel is találkozhatnak a gyerekek, akik a mozgásfejlesztésben segítik őket. 
Kapcsolódó cikk
150 diák és óvodás kezdte meg a tanévet/nevelési évet a Kiskőrösi EGYMI-ben
150 diák és óvodás kezdte meg a tanévet/nevelési évet a Kiskőrösi EGYMI-ben
A vakációnak vége, újra gyerekzsivaj zengi be a Kiskőrösi EGYMI épületét is. Ebben a tanévben kilenc kisdiák és három új...

Vikorné Csvila Ráhellel beszélgettem.

-Hirdetés-

 

Milyen út vezetett a Kiskőrösi EGYMI-be?

A friss, gyógypedagógus diplomám által tudtam elhelyezkedni a Kiskőrösi EGYMI-ben. Ezelőtt 2014-ben végeztem gyógytornászként Szegeden, majd attól kezdve a gyermekeimmel voltam otthon. A két nagyobb gyermekem között dolgoztam egy évet a Filadelfia Idősek Otthonában és a napközi részében is, de már ekkor újra kismama voltam, majd megint következett egy otthonülős időszak. Második gyermekem születése után kezdtem el a főiskolát, a gyógypedagógus képzést, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Karán. Így lettem szomatopedagógus.

Mivel foglalkozik egy szomatopedagógus?

A gyógypedagógián belül, ez egy olyan terület, ami a mozgásfejlesztést jelenti. Nem végeztem el más szakirányokat, hiszen a gyógytornászi és a pedagógusi létet szerettem volna valamilyen formában összerakni, hogy pedagógiai színtéren, de a mozgással tudjak foglalkozni.

Honnan értesültél az állásról?

Korábban többször jártam már az intézményben, úgymond önkénteskedni. Nagyon szeretem Eszenyiné Suba Ildikót, mindig is csodáltam a munkáját. Ő konduktor, jómagam is próbálom követni az ő munkásságát, nyomdokaiban járni az iskolában. Már körülbelül két évvel ezelőtt beadtam az önéletrajzomat az intézménybe, majd pedig bíztam a pozitív elbírálásban. Mivel Ildikó időközben nyugdíjba ment, így én vehettem át a helyét.

Ez az első év, hogy szomatopedagógusként dolgozol?

Igen, idén júniusban államvizsgáztam. Pályakezdő pedagógusként, némi gyakorlattal kezdtem meg a tanévet a Kiskőrösi EGYMI-ben. Korábban már egy évet dolgoztam a soltvadkerti általános iskolában, megbízási szerződéssel, ahol két gyermekkel dolgoztam együtt, közülük eggyel még ebben a tanévben is folytatjuk a közös munkát.

Mely csoportokban, osztályokban végzel majd mozgásfejlesztést?

Nagyon sok gyermek van, akiknek szükségük van a fejlesztésre, akiknek ki van írva mozgásfejlesztés. Egészen az óvodás kortól az iskolás korig mindenki jöhet hozzám. Ezt a munkát ebben az évben hárman végezzük. Rajtam kívül Kriszt Nóra és Szomor Viktória lát el a mozgásfejlesztést az intézményben. Úgy osztottuk fel a gyermeklétszámot, hogy Nóra és én végezzük az óvodások és a kisiskolások fejlesztését, míg Viki a nagyobbakét.

Kapcsolódó cikk
Kriszt Nóra szomatopedagógusként erősíti a Kiskőrösi EGYMI kollektíváját
Kriszt Nóra szomatopedagógusként erősíti a Kiskőrösi EGYMI kollektíváját
Idén szeptemberben két új szomatopedagógussal bővült a Kiskőrösi EGYMI nevelőtestülete. A 2022/2023-as tanévben Kriszt Nórával és Vikorné Csvila Ráhellel is...
Szakértői vélemény alapján kerülnek hozzád a gyerekek, vagy Te méred fel a képességeiket?

Természetesen nekem is fel kell mérnem, de a szakértői bizottság az általa kiállított szakvéleményben tesz javaslatot a mozgásfejlesztésre, annak gyakoriságára. Ez általában 1-2, de a gyermek állapota alapján akár 5 óra is lehet. Ettől függetlenül –mint említettem- természetesen én is felmérem őket, és ezt követően a szakvélemény, valamint a saját tapasztalataim alapján egyéni fejlesztési tervet készítek.

Hány gyermekkel dolgozol együtt ebben a tanévben?

Körülbelül 40-50 gyermekkel dolgozunk majd együtt ebben a tanévben Kriszt Nóra és Szomor Viktória munkatársaimmal. A szakérői bizottság által a gyerekeknek előírt 113 órát csoportok kialakításával látjuk el.

Milyen ambíciókkal, tervekkel kezdted meg a munkát?

Hatalmas izgalommal, hiszen kíváncsian várom, hogyan tudok majd együtt dolgozni a gyerekekkel. Nagyon sok az autista gyermek, nekem leginkább ők jelentenek majd kihívást, hogy mennyire tudunk majd együtt dolgozni. Az ambícióim, a beilleszkedés és az, hogy megszeressenek a gyerekek, hogy megszerettessem velük a mozgást. És mindenki a számára elérhető legjobb állapotba kerülhessen munkánk eredményeként. A gyakorlataimat leginkább a korai fejlesztésben töltöttem Kecskeméten a pedagógiai szakszolgálatnál. Így az iskola egy picit új nekem, de biztosan jól alakul majd minden.

Itt az EGYMI-ben használjátok ezt a kifejezést, hogy „jó gyakorlat”. Te hozol magaddal ilyet?

Kiépített struktúrám kifejezetten még nincs. Elsősorban az a célom, hogy mindenkinek az egyénileg megfelelő terápiát tudjam biztosítani. Nagyon szeretek új akadálypályákat építeni a gyerekeknek, gyerekekkel együtt, kis versenyeket rendezni, de a kognitív területtel is nagyon szeretek foglalkozni, hogy komplex fejlesztéssel érjünk célba. Szeretem e kettőt felváltva használni a foglalkozások alkalmával. Énekléssel, versekkel, jó hangulatban tervezem az órákat eltölteni.

Hogyan fogadtak a gyerekek, a munkatársak, akikkel már találkoztál ezalatt a néhány nap alatt? Mely osztályokban, csoportokban tudtál bemutatkozni?

Eddig nagyon jól érzem magam. A kollégák és gyermekek is szeretettel fogadtak. A szülőket is arra buzdítom, hogy nyugodtan keressenek meg kérdéseikkel. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek fejlesztése ne csak itt az iskolában valósuljon meg, hanem az otthoni életükben is. Ebben a szülők együttműködésére is számítok.

MEGOSZTÁS