A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC női csapata kiválóan kezdte az őszi szezont. A lányok zsinórban három győzelemmel indították az új évadot, melyek sorában legutóbb hazai környezetben múlták felül ellenfelüket magabiztosan.

A kiskőrösi együttes a bajnokság harmadik fordulójában a Bugac KSE gárdáját fogadta, és a szeptember 24-én lejátszott találkozó alkalmával 3-0 (2-0) arányú győzelmet arattak: Herceg D. – Opauszki, Ballagi (Kovács L.), Nagy E., Végh (Zahorszki), Kovács A., Jarjabka, Terecskei, Dobák (Szempék).

-Hirdetés-

A hazaiak szervezetten játszottak és mezőnyfölényben voltak a nagyon lelkesen focizó újonc csapat ellen.

A kiskőrösiek már a találkozó elején a 6. percben megszerezték a vezetést Végh Emese találatával (1-0), majd a 39. percben Dobák Szabina tovább növelte az előnyt (2-0).

A második félidő elején, a 47. percben Kovács Alexandra lőtte a kiskőrösiek újabb találatát, amivel kialakult a 3-0 arányú hazai siker. A kiskőrösiek magabiztos játékkal arattak ilyen arányban is megérdemelt győzelmet, és három forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnoki tabellát.

Makó Zsolt
Makó Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-Nagyon jól indult a bajnokság számunkra, aminek köszönhetően két győzelemmel a hátunk mögött várhattuk a mai találkozót. A bugaciak most indultak első alkalommal a megyei I. osztályú bajnokságban, így róluk nem volt sok információnk, de néhány játékosukat már ismertük az U15-ös küzdelemsorozatban szereplő gárdájukból. A korábbi eredményeiket tekintve egy legyőzhető ellenfélre számítottam a mai napon. Jó alapot jelentett számunkra, hogy mi szereztük meg a vezetést, ami után voltak kihagyásaink a védelemben, de szerencsére az első félidő végén mi tudtunk újabb gólt szerezni. A találkozó a harmadik gólunk után dőlt el, és azt követően már magabiztosan őriztük az előnyünket. Kiemelném, hogy végre tudtunk szép támadásokat vezetni sok labdaátadásból, és egy ilyen végén gólt is lőttünk. Nagyon örülök, hogy az új játékosok jól beilleszkedtek és közülük kik kell emelnem Végh Emesét, aki az eddig lejátszott mindhárom találkozónkon gólt tudott szerezni. Nagyon jó eddig az őszi rajtunk, és ilyen hozzáállással a továbbiakban akár a bajnoki címért is versenyben lehetünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS