A Bács-Kiskun Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ minden évben tart tájékoztató fórumokat a megyei szervezetek részére. Legutóbb szeptember 27-én volt ilyen fórum Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban, amely során az aktuális pályázati felhívásokat mutatták be a megjelenteknek.

Az eseményre érkezőket Molnár Elvira, a Civil Központ szakmai vezetője köszöntötte, aki elmondta, hogy október 3-tól lehet majd a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023-as pályázati felhívásaira 30 napon belül a szervezeteknek benyújtaniuk támogatási igényeket. A civil fórumra a kiskőrösi járásban működő szervezetek kaptak meghívást, akiknek segítséget próbálnak nyújtani a pályázatok kidolgozásában, beadásában, hogy minél sikeresebben tudjanak támogatási igényt beadni. Megemlítette, hogy a térségben közel 200 civil szervezet van, amely aktívan működik, akik közül a pályázati lehetőségekkel mintegy 100-an élnek rendszeresen.

-Hirdetés-

Nagyos sok új feladattal bővítette a tevékenységét a Civil Szolgáltató Központ, melyeket bemutatott a szakmai vezető, valamint az elszámolási vagy megvalósítási szakaszban lévő 2021 és a 2022-es pályázatokról is tájékoztatót tartott.

Beszélt arról, hogy megjelent a „Civil kézikönyv 2022.” című kiadvány, amely egy útmutató a civil szervezetek működéséhez. Megemlítette, hogy a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével az Országos Civil Véradás keretén belül Soltvadkerten és Kecskeméten 86 véradó adott vért. Elhangzott, hogy a civil szervezeti vezetőképzés is elindult szeptember 5-től, amely során a résztvevőknek a 12-ből 10 online foglalkozáson kell részt venniük, és a záró konferencia december 3-án lesz személyes részvétellel.

A Miniszterelnökség Főosztálya október 19-én jön el Kiskőrösre, amikor a különböző szervezetek számára lesz előadás az aktualitásokról és a kölcsönös párbeszéd kerül a középpontba, hogy az információcsere, és az észrevételek által még hatékonyabban tudjanak dolgozni.

A előadás során elhangzott, hogy a szervezeteknek nyújtott NEA támogatások jelentősen növekedtek az elmúlt években, hiszen ameddig 2012-ben 3,38 milliárd forint volt a keretösszeg, az mostanra már a 2023-as tételben 11,051 milliárd forintot tesz ki. A NEA pályázatokról elhangzott, hogy amennyiben a szervezet formailag jó támogatási kérelmet ad be, de a keretösszeg elfogyott, akkor is kap a pályázó 150.000 forintot.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS