Október 14-től a Petőfi Ünnep első napjától járhatjuk végig a Várostörténeti Túraútvonalat Kiskőrös központjában. Az újabb látványosság kapcsolódik egy másik jeles alkalomhoz is, hiszen Kiskőrös idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját. Így nem csak a Petőfi Sándorhoz kapcsolódó nevezetességek mellé helyeznek ki információs táblákat, hanem a városközpont más fontos épületei mellé is.

Szedmák Tamás alpolgármester elmondta, hogy több tucat emlékhely található Kiskőrös központjában. Szobrok, történelmi eseményekhez kapcsolódó emlékművek, emlékhelyek valamint épületek, amik nem csak a városiak számára fontosak, de országos szinten is jelentősek, mint például Petőfi Sándor szülőháza. „Fontosnak tartjuk, hogy ismereteket adjunk ezekről a jelentős helyekről a lakosoknak és a turistáknak egyaránt”– tette hozzá az alpolgármester. Mint elmondta, a Kiskőrös Története című film készítése közben jött az ötlet, hogy jó lenne ezeket a helyeket ismertető táblákkal ellátni.

Az információs tábla még a grafikai elemek nélkül
-Hirdetés-

Információs tábla kerül a szülőház elé, a Petőfi szoborhoz, a templomainkhoz, a János Vitéz Látogató Központhoz, a Petőfi Sándor Művelődési Központhoz, a Bem és a Kossuth szoborhoz, a Szarvas Fogadóhoz… összesen 27 helyre. Minden információs táblán a képek és szöveges információ mellett található lesz majd egy QR-kód is, melyet okostelefonnal leolvasva egy kisfilmet nézhetünk meg az adott épületről, emlékhelyről.

Turán István helytörténész
A kisfilmek 1-2 perces szövegeit Turán István helytörténész írta.

A helytörténész elmondta, hogy nem feltétlenül csak az idelátogatók tudhatnak meg újdonságokat, érdekességeket a kisfilmekből, hanem a helyiek is. Ezért biztat mindenkit arra, hogy a város központjában sétálgatva bátran próbálják ki ezt az új lehetőséget, biztosan mindenkinek nagyon fog tetszeni.

Atkári Árpád, a Tek-Szol Kft. ügyvezető igazgatója

A várostörténeti információs panelek gyártására a kiskőrösi székhelyű Tek-Szol Kft. kapott megbízást a várostól. Atkári Árpád, a Tek-Szol Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kivitelezés egy skicc alapján történt, némi kiegészítéssel. A termékfelelős elkészítette a szükséges gyártási technológiát, a műveletsorokat, megírták a lézer és az élhajlítóra a programokat. Majd ezeknek a műveleteknek az elvégzése is megtörtént. Hegesztést követően a festőbe kerültek a panelek, ahol megkapták a fekete matt színt.

Kovács Zoltán, a Nogadekor Kft. ügyvezetője

Az információs panelek a Tek-Szol Kft.-től a szintén kiskőrösi Nogadekor Kft.-hez kerültek, ahol rákerülnek a grafikai elemek és a QR-kódok annak érdekében, hogy október közepétől végig járhassuk a Várostörténeti Túraútvonalat.

Kapcsolódó cikk
Digitális séta Kiskőrösön? – hamarosan bárki kipróbálhatja
Digitális séta Kiskőrösön? – hamarosan bárki kipróbálhatja
Idén decemberben lesz az 50. évfordulója annak, hogy Kiskőröst várossá nyilvánították. Ennek apropóján született meg a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (1 db kép)
MEGOSZTÁS