Megyei Prima Díjra jelölték dr. Zeikfalvy Anna kiskőrösi grafikusművészt. 

B.Zeikfalvy Anna grafikust már általános iskolában is a képi ábrázolás érdekelte. Vonzódása a festészethez és a rajzoláshoz a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban még jobban megerősödött, ezért erős motivációval jelentkezett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakára. Dér István és Fischer Ernő voltak a mesterei. Tanárként Kiskőrösre került. Pályája során folyamatosan oktatott rajz és vizuális művészet tantárgyakat tantervi, szakköri és művészetoktatási keretekben. Tanítványai rendre nyertek területi, megyei, országos, sőt nemzetközi pályázatokon. A kiskőrösi grafika műfajának teljes alkotói környezetét, és a művészetoktatási intézmény jól felszerelt technikai műhelyét ő teremtette meg. 1986 óta grafikus művésztanárként tanított a kiskőrösi művészeti iskolában, 2000-től teljes munkaidős alkalmazottja lett az intézménynek. Szakmai elismeréssel főtanácsosként vonult nyugdíjba 2010-ben. Saját művészeti tevékenységét az igényesség és az elkötelezettség, valamint a műfaji hűség jellemezte. Kezdetektől a klasszikus, sokszorosított grafikai technikát alkalmazza, azt tökéletesítette, fejlesztette, variálta. 1987-től számtalan megyei és országos kiállításon találkozhattunk munkáival. Egyéni kiállításokra 2002-től kérték műveit. 2001-ben a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének képgrafikai tagozatára nyert felvételt. Ez a tagság a hivatásos grafikusművészek sorába emelte. Eddigi lemezekről nyomtatott munkáinak száma mintegy 140-re tehető. B.Zeikfalvy Anna munkássága során alkotásaival számos szakmai díjat nyert. 2007-ben Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja elismerésben részesült. A tokaji, ajkai és a szőgyéni alkotótáborok rendszeres résztvevője. Művészi példaképének Prutkay Pétert tekinti. A mester alkotásainak gondolatisága, tartalmi mondanivalója és technikai tökéletessége mind példamutató a művész számára. A kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában nemzetközi grafikai alkotótáborokat és kiállításokat hozott létre. A Kiskőrösön élő és dolgozó rajztanárok és képzőművészek mind a mesterüknek tekintik B. Zeikfalvy Anna grafikusművészt.

Szavazni az alábbi linken lehet: https://primadij.hu/kategoriagyoztesek, 2022. november 19-én 23:59 percig. 
A megyei díj története
-Hirdetés-

A Prima Primissima országos díjakat 2003 óta adja át a Demján Sándor által létrehozott alapítvány. A díj, melyet a vállalkozók adományoznak a kultúra és tudomány legjobbjainak, elindítása óta rendkívül sikeres, osztatlan elismerést szerzett, és népszerűsége is óriási lett. 2005-ben a VOSZ megyei szervezetei is létrehozták a Területi Prima Díjakat, s ehhez a kezdeményezéshez Bács-Kiskun megye vállalkozói is csatlakoztak.

2007-ben pedig először került sor a területi príma díj átadására az országoshoz hasonlóan szélesebb kör bevonásával, közönségszavazásos rendszerben. A magánfelajánlásokból származó, háromszor egymillió forintos díj célja, hogy kifejezze: a helyi vállalkozói társadalom felelősséget érez a közösségért, támogatni kívánja a kultúra, a művészetek, a tudomány és általában a szellemi élet helyi képviselőit.

Augusztus folyamán több száz levél indult útjára, melyben a VOSZ megyei elnöksége ajánlásokat kért a díj jelöltjeire vállalkozóktól, cégvezetőktől, neves közéleti személyiségektől. Száznál több, indoklással is alátámasztott ajánlás érkezett a tíz kategória jelöltjeire a megye minden részéből. A VOSZ kibővített megyei elnöksége ennek alapján választotta ki a harminc jelöltet.

Szeptember-október folyamán összesen 45 937 szavazat érkezett a jelöltekre, melyek figyelembe vételével a VOSZ megyei elnöksége döntött a 10 továbbjutó személyéről. Ezután ismét ahhoz kérték a megye lakóinak segítségét, hogy szavazzanak: kit tartanak legalkalmasabbnak a fődíjak elnyerésére.

A második szavazási körben a 10 jelöltre 88 ezer 330 szavazat érkezett. Összességében 134 ezer 267 voksot regisztráltak; a kuratórium ezt igen nagy súllyal vette figyelembe a három Prima Díj eldöntésénél; és természetesen a szavazatok száma alapján született meg a közönségdíj.

A november végén megrendezett gálaesten a parlament elnöke és más neves közéleti személyiségek, valamint a VOSZ megyei szervezete tagjainak részvételével, ünnepélyesen adták át a díjakat. A Területi Príma Díjra érdemesek egymillió forintos csekket vehettek át a VOSZ bronzplakettje kíséretében, mely a legendás „Kincsem” nevű versenylovat ábrázolja. A legtöbb közönségszavazatot kapott díjazott 550 ezer forint értékű csekket vehetett át. Az országos Prima Primissima Díjhoz hasonlóan 2007-ben első alkalommal adott át a VOSZ megyei szervezete Junior Príma különdíjat, amelynek célja a fiatal tehetségek támogatása. A díjazott 750 ezer forint összegű díjat vehetett át. A vállalkozók felajánlásainak köszönhetően mind a tíz döntőbe jutott jelölt értékes jutalmat kapott. A Príma Díj átadásán mindenki győztesnek érezhette magát.

Forrás: https://primadij.hu/megyei-prima-dij 
Kiemelt kép: VIRA.HU archív fotó 

MEGOSZTÁS
Írta: vira