Harmadik alkalommal került megrendezésre Izsákon az Alkony Trail elnevezésű terepfutó verseny október 15-én. Az idei megmérettetésre közel százan érkeztek, főként környékbeli futók.

-Hirdetés-

Idén is három távon indulhattak a futás szerelmesei: 5, 10.5 és 21 kilométeren. A 10.5 és 21 kilométeren résztvevők szembesültek igazán a pálya sajátosságaival, hiszen a mély alföldi homok mellett a szintekkel is meg kellett küzdenie az indulóknak. A pálya egyik ikonikus pontjának számított a Balogh-hegy, amelyet a 10.5 távon indulók egyszer, míg a 21 km-en indulók kétszer is megmásztak.

A homokot és az emelkedőket szinte minden induló megjegyezte, ezért volt különleges ez a verseny. Az Alföldön is lehet szintes futóeseményt tartani a Kolon-tó szívében.

Mankovicsné Halász Éva és Cséplő Zoltán főszervezők

A verseny másik különlegessége az volt, hogy délután 17 órakor rajtoltak a futók. Így a leghosszabb távon indulók már sötétben értek be, ahogyan a verseny neve is utal rá, tehát alkonyatkor indult. Továbbá az eseményen részt vettek kutyás futók is.

A félmaratoni versenyszámban csak másodpercek döntöttek a dobogós helyezettek kilétéről. Első helyen ért célba, címet védett az izsáki Hevér Zoltán. Őt követte tizenegy másodperc lemaradással a simontornyai Balogh Ferenc. Harmadik helyen pedig Jéga-Szabó Zsolt futott be. 

A félmaraton férfi dobogósai

21 km-es távon Dunai Mariann egyedüli női indulóként 1. helyezést ért el.

10.5 kilométeren a férfiaknál: 1. helyezett: Trungel-Nagy Zalán 2. helyezett: Gál Zoltán 3. helyezett: Kölcze István Mihály lett. Míg a nőknél 1. Papp Laura, 2. Zámolyi-Spaics Adrienn, 3. Kengyel Orsolya lett.

5 kilométeren a férfiaknál: 1. Domján Ferenc, 2. Kerekes Tamás, 3. Asbóth György, míg a nőknél 1. Gecse Brigitta, 2. Páli Nikolett, 3. Gál Zoé lett.

Kutyás futók is képviseltették magukat a versenyen

Az eredményhirdetés végén külön felhívták a dobogóra Szentmiklósi Lajost, aki kerékpárral érkezett a versenyre Ágasegyházáról, hiszen minden izsáki futóeseményen részt vesz.

A szervezők köszönik mindenki munkáját, támogatását, aki valamilyen módon is hozzájárult a III. Alkony Trail sikeres lebonyolításához.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (133 db kép)
MEGOSZTÁS