A Kiskőrösi EGYMI megalakulása óta támogató szerepet lát el a térség sajátos nevelési igényű gyermekeinek integrációja ügyében, melynek keretében folyamatos szakmai segítséget nyújtanak a többségi integrációt felvállaló intézmények pedagógusai számára bemutatóórák, műhelymunkák, konferenciák szervezésével.

-Hirdetés-

A Kiskőrösi EGYMI 2013 óta működik – TÁMOP 3.1.6 pályázatnak köszönhetően – nagy értékű eszközparkkal felszerelt forrásközpontként. Ez azt jelenti, hogy ingyenesen kölcsönözhetőek náluk különböző fejlesztő eszközök és játékok, melyek a fejlesztendő terület szerint vannak csoportosítva a polcokon. Mónus Eszter tanító, mesterpedagógus elhivatottságának, szorgalmának és kreativitásának köszönhetően novembertől újrahasznosított anyagokból készült fejlesztő játékokkal bővül az Eszközkölcsönző kínálata, melyet bárki kipróbálhat, sőt haza is viheti azokat.

Mónus Eszter tanító szabadidejében készíti ezeket az újrahasznosított anyagokból készült fejlesztő játékokat 

Mónus Eszterrel a Kiskőrösi EGYMI pedagógusával beszélgettem.

Hogyan jött az ötlet, hogy újrahasznosított fejlesztőjátékokkal bővítsétek az Eszközkölcsönző kínálatát?

A szelektíven gyűjtött hulladékok újbóli felhasználása adta az ötletet az eszközök, játékok készítéséhez. Az elmúlt évek alatt nagyon sok olyan gyereket tanítottam, akikre nem volt fejlesztőeszköz, illetve ha volt is, akkor nagyon drága. Örökös Ökoiskola lévén azonban nagyon sok újrahasznosításra váró holmit kaptunk, amiket én igyekeztem minél széleskörűbben felhasználni a játékok elkészítése során. Így alakult, hogy 2010-től tudatosan készítek a tanulás támogatása érdekében olyan fejlesztőjátékokat, amelyek a differenciálásra adnak lehetőséget, és  támogatják a tehetséggondozást is a tanórákon. Eddig ezeket csak a csoportjaimban alkalmaztam, majd Schaffer István igazgató úr volt az, aki lehetőséget látott ebben és arra kért, hogy tegyem mások számára is elérhetővé ezeket az újrahasznosított fejlesztőeszközöket, játékokat, melyek Eszközkölcsönzőnkben kaptak helyet. Szeretném hangsúlyozni, hogy szívesen megmutatom bárkinek, hogy hogyan készülnek ezek a játékok, így bárki elkészítheti kedvére azokat. Ugyanakkor természetesen kölcsönzésre is van lehetőség.

Játékai a finommotorika fejlesztését, a betűk felismerését, az olvasást, a számfogalom kialakítását és megerősítését is segítik
Eddig milyen visszajelzések érkeztek a pedagógusoktól, gyerekektől hozzád?

Többnyire nagyon szeretik és gyakran rácsodálkoznak arra, hogy mennyi lehetőség rejlik még ezekben a hulladékokban. Sokan felajánlanak tárgyakat, de olyan is van, hogy besegítenek nekem. Megvalósítottunk már egy játékkészítő napot is a gyerekekkel. Játékaim a finommotorika fejlesztését, a betűk felismerését, az olvasást, a számfogalom kialakítását és megerősítését, a matematikai műveletek játékos elsajátítását és az ének-zenei órákhoz az ötvonalas rendszerben való eligazodást segítik. Kis átgondolással, változtatással más tantárgyakhoz is tökéletesen használhatóak az eszközeim.

Azt, hogy mi legyen a játékok neve, az EGYMI kollektívájával közösen találták ki 
Azok az intézmények, vagy pedagógustársak, akik szeretnék leadni az igényüket hasonló játékokra, vagy azok elkészítésébe szeretnének bepillantani, hogyan vehetik fel veletek a kapcsolatot?

Velem kell felvenni a kapcsolatot, de hamarosan az ITEM-en belül indulni fog olyan foglalkozás, ami kimondottan arra irányul, hogy bemutassam a játékaimat. Tervezünk a továbbiakban olyan programot is, ahol együtt is készítünk majd ilyen eszközöket az érdeklődő pedagógusokkal és szülőkkel. A jövő hónapban megrendezésre kerülő programjainkra bárki jelentkezhet majd. Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Igazán ötletes megoldások születtek az újrahasznosítás jegyében
Milyen érzés, hogy a 2010 óta dédelgetett projekted valósággá válik novembertől?

Nem hittem volna, azonban nagyon örülök annak, hogy másoknak is tetszik, illetve sokan tudják használni és nem csak én. Nagyon szeretném, ha mindezzel olyan pedagógusoknak tudnék segíteni, akiknek csak egy kis indíttatásra van szüksége ezen a területen. Bízom abban, hogy segítségükre lehetek majd.

Az Eszközkölcsönző továbbra is szeretettel várja az érdeklődőket a Kiskőrösi EGYMI-ben, mely az alábbi címen található: 6200 Kiskőrös, Hrúz Mária u. 2/1., az iskola második emeletén. 

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS