Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, október 23-a alkalmából, kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréséül Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója és Lasztovicza László (Kiskőrösi Bem József Általános Iskola) intézményvezető részére. 

-Hirdetés-

Az okleveleket személyesen vehették át a napokban, Budapesten a Klebelsberg Központ irodaházában.

A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki (amely) a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket. Az oklevél átadására minden évben nemzeti ünnepeink alkalmából, illetve kiemelkedő szakmai eseményekhez kötötten kerülhet sor – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján.

A kitüntető díj kapcsán Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója elmondta:

„Immáron 10. éve vagyok tankerület igazgató. Mindig is a gyerekek, a pedagógusok, az iskolák érdekeit tartottam szem előtt szakmai munkámban. Azt gondolom, hogy ez is közrejátszott abban, hogy megkaptam ezt a Miniszteri Elismerő Oklevelet. Négy járásból negyven iskola fenntartása és működtetése tartozik a Kiskőrösi Tankerületi Központhoz. Van általános iskola, középiskola, EGYMI, művészeti iskola, tehát a szakmaiság sokrétű. Továbbá felkérést kaptunk arra, hogy 2022. augusztus 31-én a Nemzeti Tanévnyitót a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában szervezzük meg. Azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült. Örültünk mindenkinek, aki elfogadta a meghívásunkat és részt vett ezen a számunkra fontos és megtisztelő eseményen. Szeretném megköszönni az önkormányzatnak, kollégáimnak, polgármester úrnak, a felkészítő pedagógusoknak is a segítségét, hiszen nélkülük ez a színvonalas rendezvény nem jöhetett volna létre.”

A Dr. Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott oklevél, Vágó Ferencné kezében
Lasztovicza László, intézményvezető így mesélt az elismerésről:

„1998 óta vagyok intézményvezető, egy négyéves megszakítással, amikor Kiskőrös Város Önkormányzatánál, a Polgármesteri Hivatalban dolgoztam. Úgy gondolom, hogy ennek elismeréséül, továbbá az igazgató asszony által is említett Nemzeti Tanévnyitó megszervezéséért és lebonyolításáért kaptam az oklevelet. Váratlanul ért a hír, nem számítottam rá, de úgy vélem, hogy több évtizedes munkám dicséretéül kaptam, mely tulajdonképpen nemcsak engem illet, hanem kollégáimat is, akikkel együtt iskolánkat olyan magas szintre tudtuk emelni, amit már a szülők is elismernek. Továbbá köszönettel tartozunk az irodai és technikai dolgozóinknak is, akik sok energiát fektettek abba, hogy a Nemzeti Tanévnyitó ilyen jól sikerüljön. Tehát azt szeretném, ha az itt dolgozók is magukénak éreznék ezt az elismerést. Ennek a több évtizedes munkámnak alapja a támogató család volt.” 

Szakmai munkájuk elismeréséül
MEGOSZTÁS