Az U19-es bajnokság közép csoportjának utolsó őszi fordulójában az Akasztói Focisuli SE a Solt együttesét fogadta. A hazai gárda szerette volna győzelemmel befejezni az őszi szezont, ami végül nem sikerült viszont így is egy izgalmas találkozón osztoztak meg a pontokon a csapatok.

-Hirdetés-

Az 5. percben egy bal oldali szabadrúgást Szabó Norbert csúsztatott a jobb alsóba 1-0. Tíz percre rá egy bal oldali szöglet után nem figyeltek a hazaiak és a vendégek részéről Bíró fejelt a hazai hálóba 1-1. Ezek után a 30. percben a hazai Kovács Tibor mehetett egy az egyben a kapusra azonban nagy ziccerben mellé lőtt. Öt percre rá testvére Kovács Tivadar futotta le védőit, majd tiszta ziccerben a kijövő kapus támaszkodó lábába rúgta a lasztit. A félidőig már az eredmény nem változott így 1-1-es döntetlennel vonultak a felek a pihenőre.

Szabó Norbert (labdával) juttatta vezetéshez a hazaiakat

A második játékrészben csak úgy mint az elsőben öt perc elteltével újra vezetéshez jutott a hazai Akasztó. A vendégek kapusa és védőjátékosai nem értették meg egymást saját kapujuk előtt. Ezt használta ki Kovács Tibor és közelről a vendég hálóba lőtt 2-1.

Kovács Tibor (kékben) küzd a labdáért

A 69. percben Kovács Tivadar lőtt jó huszonöt méterről hatalmas gólt a bal felsőbe 3-1. Ezt követően azonban négy perc alatt két hazai hibát használtak ki a vendégek. Előbb a 74. percben egy jobb oldali szögletet követően a vendégektől szintén Bíró fejelhetett teljesen üresen a hazai kapuba 3-2. A 78. percben Végi szabadrúgását a szél is segítette, melybe senki sem tudott beleérni még a hazai kapus sem. Így a labda végül az akasztói kapuban landolt 3-3. Az utolsó tíz percben mindkét csapat próbálta a maga javára fordítani a mérkőzést, azonban újabb gól már nem esett. Így maradt a pontosztozkodás.

Kovács Tivadar (labdával) szépségdíjas találatot szerzett

Akasztói Focisuli SE – Solti FC 3-3

A hazai együttes a következőképpen állt fel a találkozóra: Legéndi, Váczi, Torgyik, Kovács Tibor, Fábián, Kovács Tivadar, Szrenkó, Szabó N., Kósa, Haskó (Lázár), Gubán
Vezetőedző: Szabó Attila

Az Akasztó trénere, Szabó Attila a mérkőzés után így értékelt: – Az első félidő elején nem találtuk magunkat, aztán egy szabadrúgás után mégis vezetéshez jutottunk. Sokat engedtük az ellenfelet a térfelünkre ez meg is bosszulta magát egy szöglet után. A második félidőben folyamatosan kezdtük átvenni az irányítást, ez gólokban is megmutatkozott. Aztán megint egy szöglet után nem figyeltünk és kaptunk egy újabb gólt, amivel visszahoztuk az ellenfelet a mérkőzésbe. A végén pedig egy egyéni hibából kaptuk a harmadik találatunkat. Összességében úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzést játszottunk. Ha élesebbek vagyunk a kapu előtt és berúgjuk a helyzeteinket, akkor ez a mérkőzés meg is lehetett volna. Gratulálok a Soltnak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS