Idén másodjára rendezte meg a  Krämer Fülöp Borlovagrend a Márton-napi Jazz és Borestet Soltvadkerten. A helyi Borlovagrendnek célja a helyi borok, borászatok megismertetése és népszerűsítése. A rendezvény is ezt hivatott szolgálni.

A Városi Sportcsarnok melletti parkolóban felállított sátor adott otthont ismét az eseménynek. A sátor berendezését a Vadkert Komszolg Kft. vállalta, a dekoráció az egyesület tagjainak köszönhető.

-Hirdetés-

Az este 18:00 órakor kezdődött, azonban már többen, ezt megelőzően a helyszínre érkeztek. A Borlovagrend elnöke, nagymestere Molnár Elvira köszöntötte a résztvevőket, majd 19:30-kor Dr. Jazz, azaz Tóth Gábor, Soltvadkertről elszármazott zenész és zeneszerző gondoskodott saját dalaival az est jó hangulatáról. A jazz zene kiválóan illeszkedik egy finom pohár bor mellé, a beszélgetésekhez pedig tökéletes alapot biztosít.

„A Krämer Fülöp Borlovagrend 2001-ben alakult meg Soltvadkerten, a soltvadkerti borászatok felvirágoztatásában való segítség nyújtásban és a borkultúra népszerűsítésében való szerepvállalás érdekében.”

Az esemény teljes ideje alatt nagyszerű hangulat uralkodott a sátorban, baráti társaságok, családok találkozóhelyéül szolgált az egész rendezvény. Az est ideje alatt kizárólag soltvadkerti borászok újborait lehetett megkóstolni, valamint helyi pálinka is került az asztalokra. A Borlovagrend zsíros kenyeret, pogácsát és libatepertőt kínált borkorcsolyaként.

Soltvadkerten a szőlőtermesztés nemcsak nagy múltra tekint vissza, de csodálatos jövő előtt áll. Mi sem bizonyítja jobban, mint például az elkészült újborok minősége. Soltvadkerten mindenki, aki bort palackozik, törekszik a minőségre, a helyiek pedig méltón büszkék lehetnek a folyékony kincseikre.

Tóth Gábor, jazz-zenész

Az est folyamán elhangzott, hogy mindenképp szeretnének a Borlovagrend tagjai hagyományt teremteni ebből az eseményből: céljaik eléréséhez és nem titkolt szándékuk a város rendezvénynaptárába bekerülni, mint éves állandó városi rendezvény.

Kapcsolódó cikk
A Kunsági borvidék apraja-nagyja összegyűlt a szakmai napon
A Kunsági borvidék apraja-nagyja összegyűlt a szakmai napon
November 11-én, pénteken rendezték meg Soltvadkerten a XIII. Márton-napi újbor ünnepet a Sportcsarnokban, melyet Soltvadkert Város Önkormányzata, a Soltvadkerti Hegyközség,...

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (90 db kép)
MEGOSZTÁS