Csipak István régóta a futás szerelmese. Sok-sok versenyen van már túl. Félmaratonok, maratonok és rövidebb távok, emellett többször megfordult külföldön is futóversenyeken. Egyik ilyen volt november 13-án az Athén Maraton, melyen Isti is indult. Élményeiről, felkészülésről és az ott töltött napokról, na meg persze a versenyről is beszélgettem vele.
Hogyan jött az ötlet, hogy idén Athénban fuss maratont?
FuTeam-es bajai barátaim dobták fel az ötletet hónapokkal ezelőtt, hogy mi lenne, ha elmennénk az Athén Maratonra. Kiefer Gábor barátom ötlete volt először ez az egész. Én egyből rábólintottam, hogy oké gyerünk. Gyorsan megtörtént a nevezés, majd jöhetett a felkészülés és az izgalmakkal teli várakozás, ugyanis egy ikonikus helyszínre készültünk menni. Nekem már nem volt újdonság, hogy külföldön fogok futni, hiszen több nagy külföldi maratonon indultam már. Többek között Madrid, Bécs vagy éppen az igazán híres New York Maratonon is.
A felkészülés hogyan sikerült?
Szerintem jól sikerült, próbáltam mindig megfutni azt a heti mennyiséget, ami kell ahhoz, hogy egy stabil jó maratont tudjak futni. Heti átlagban négy vagy öt futással készültem. Többször lementem Bajára a barátaimhoz, és ott együtt futottunk például a Petőfi-szigeten, vagy a városban róttuk a köröket. Emellett próbáltam a szintekre is készülni, mivel tudvalevő volt, hogy lesz szint bőven a pályában. Így voltam párszor Dömösön, és ott próbáltam az emelkedőket begyakorolni. De persze ez nem volt olyan, mint a verseny, mert Dömösön fél órákat futottam fel, a versenyen pedig két óra után jött egy hosszabb emelkedő. Most síkon olyan 4 óra körüli Maratonra vagyok képes.
Többen hiányoltak a Libafutamról Kiskőrösön, mint utóbb kiderült igazoltan voltál távol.
Igen, végül is mondhatom azt, hogy igazoltam voltam távol, hiszen pont egy hétvégére esett a két verseny. Így idén a Libafutamon nem tudtam részt venni, de ahogy néztem a beszámolót, idén is nagyon szuper volt Kiskőrösön a futóverseny, és persze ami legfontosabb, hogy ingyenes volt.
Hogyan nézett ki maga az utazás?
Szerdán már kimentünk Athénba, így vasárnapig volt időnk kirándulni, megnézni a látványosságokat, híres építményeket, és persze megkóstolni a görög ételeket is. Szombaton megnéztük a 10 kilométeres versenyt, ahol szurkoltunk az egyik ismerősünknek, aki itt futotta első tíz kilométerét. Vasárnap volt a verseny, és hétfőn jöttünk haza. Nagyon nagy élmény volt az egész utazás.
Mesélnél magáról a versenyről?
Először is el kell mondanom, hogy a szerevezés első osztályú volt. Mindenre nagyon figyeltek a szervezők, így nekünk tényleg csak a futásra kellett koncentrálnunk. Másrészt egy ikonikus versenyről beszélünk, hiszen Marathonból indultunk és Athénba futottunk be. Sőt stadiontól-stadionig, mivel a rajt Marathonban egy stadionból indult, a befutó pedig a híres Panathenaic Stadionban volt, ami már 1896-ban is a befutó helyszínéül szolgált az olimpián a maratoni versenyszámban. Itt minden márványból van, impozáns látványt nyújtott. Szurkolótábor azért volt itt is, de nem olyan, mint Budapesten.
Hogyan nézett ki maga a verseny napja?
Korán kellett kelnünk, mivel a versenyzőket hajnali ötkor buszokkal szállították a szervezők a marathoni rajthoz. Kilenc órakor indult szakaszosan rajtolás, mivel 16 ezer sportoló indult a versenyen. A csomagjaink be voltak számozva, így azokat visszahozták a célba, és ott gyorsan fel tudtuk venni.
Maga a verseny számodra hogy sikerült?
25 kilométernél elengedtem az időt, mivel nem gondoltam volna, hogy ennyi szint lesz a pályában. Onnantól kezdve a frissítéseknél megálltam, és nem futva frissítettem. Végül is 4 óra 41 perc alatt értem be. De mint mondtam, az időt elengedtem, mivel ez a pálya nem egy alföldi futónak való. Ez volt a 13. maratonom amit teljesítettem. A feleségem várt 30 kilométernél, ott csatlakozott hozzám és együtt futottunk be. Hatalmas élmény volt.
Mik voltak a verseny nehézségei?
Egyértelműen a szintes pálya. Az első 10 kilométeren már voltak kisebb emelkedők, de a neheze az csak a 18. kilométer után kezdődött. 18-tól 31 km-ig csak felfelé futottunk. Elég sunyi, alattomos emelkedő volt, hiszen ha a számokat nézzük, nem tűnik sok szintnek, de ha ott vagy akkor már tudod, hogy ez jóval nehezebb, mint ami a szintrajzban szerepel. Ez a felfelé futás jó másfél órát vett igénybe nálam, ráadásul pont a harmincadik kilométer után értünk föl. Akkor szokták mondani, hogy kezd fájni egy maraton. Ezen kívül még meleg is volt, 25-30 fok közötti hőmérséklet, de ez annyira nem zavart.
Ahogy hazaértetek, már újra versenyen is voltatok.
Igen, hétfőn jöttünk haza, és szombaton már egy újabb versenyen indultunk a feleségemmel. Siófokon a Balaton Maraton és Félmaraton, félmaratoni versenyszámában, ahol sikerült egy tempósabbat futnom. Azért egy combos maraton után öt nappal egy gyorsabb félmaratont lefutni nem könnyű, de kellő edzettséggel és gyors regenerációval sikerülhet.
