A Petőfi Sándor Városi Könyvtár szervezésében, december 1-én Dobray Sarolta és Koronczay Lilla látogatott el Kiskőrösre. Mindketten a Nők Lapja magazinnál dolgoznak újságíróként. Munkájukról, motivációjukról és barátságukról beszélgettek a Petőfi Sándor Művelődési Központ Kamaratermében összegyűlt szépszámú olvasóközönségükkel. Emellett bemutatták Dobray Sarolta napokban megjelent riportkötetét is.

Szabados Anna, a könyvtár megbízott igazgatója elmondta, hogy Takácsné Stalter Judit, korábbi kollégájuk, Császártöltés polgármestere „hozta el” az újságírókat a városba, hogy az érdeklődök bepillanthassanak egy kicsit a kulisszák mögé.

-Hirdetés-

Saci és Kori, ahogy a két barátnő egymást szólította, felváltva osztották meg gondolataikat, emlékeiket és írói hitvallásukat.

Szabados Anna köszönti Dobray Saroltát és Koronczay Lillát
„Hogy kik vagyunk? Valójában ezt keressük folyton. Legtöbbször a másik ember tükrében.” (Dobray Sarolta)
„Ma az újságíró egyik kötelező feladata megmutatni, hogy az ország leszakadó régióiban élőknek mivel kell megküzdeniük.” (Koronczay Lilla)

Mindketten beszéltek karrierjük indulásáról.
Kori magyartanárként kezdett dolgozni, ám a második évben úgy érezte, nem az az ő útja. 1998 óta azonban megtalálta a helyét. A Nők Lapja magazin állandó munkatársa.
Saci az üzleti főiskola elvégzése után látta be, hogy humán beállítottságát azon a szakterületen nem szeretné kamatoztatni. Egy prostituáltakról szóló bátor cikksorozattal azonnal állást kapott a lapnál.

A vidám, baráti hangulatú este üzenete többek között az volt, hogy számítanak azok a civil emberi sorsok, akik talán méltatlannak találják magukat az újságírói figyelemre, mert úgy vélik semmi különöset nem tesznek. Saci és Kori hitvallása szerint ők – pontosabban mi mindannyian – értékes, izgalmas, ígéretes riportalanyok lehetünk. Nem az ismertség adja a méltó életvitel alapját, hanem a jellem, amelyre alapként építkeznek az olykor felfoghatatlanul nehezített élethelyzetben küzdő „átlagemberek”.

Kori felolvas Saci nemrégiben megjelent Beűzetés a paradicsomba című riportkötetéből
A két újságíró elmondta azt is, hogy a Nők Lapja mindig fontosnak tartotta, hogy azokat szólaltassák meg, akiknek látszólag nincs hangjuk.

Az est folyamán Kori néhány részletet felolvasott Saci nemrégiben megjelent, Beűzetés a  paradicsomba című riportkötetéből, melyben a szerző a rá jellemző érzékenységgel ír meg olyan történeteket, melyek a kutatómunkája nélkül feledésbe merültek volna. Illetve bemutatták az Üvegfal című regényét is, melyből színdarab készült.

Az interaktív beszélgetés végén az írónők a közönséget is megkérdezték arról, hogyan látják a magazint napjainkban, milyen témáknak örülnének.

Az írásaikat tartalmazó folyóiratok és kötetek elérhetőek a könyvtárban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS