Újabb közismert személy látogatott el Soltvadkertre a Pálinka Patika és Vinotéka szervezésében megrendezett előadóestek sorában. A Gyöngyház Kulturális Központ Tükörtermében tartott december 9-én előadóestet Kautzky Armand Jászai Mari-díjas érdemes művész.

A megjelenteket az est fő szervezője és egyben narrátora Szekeres Sándor köszöntötte. Elmondta, hogy Kautzky Armand Egerben született 1964-ben, Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, érdemes művész. 2009-ig a Sláger Rádió, 2015-ig a Juventus Rádió, 2017 és 2021 között a Nonstop Rádió, valamint 2018–19-ben a nyíregyházai Best FM állomáshangja volt. 2021-től a Retro Rádió és a Danubius Rádió hangja. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Madách Színház tagja lett, ahol majdnem 20 évet töltött el. Rövid szabadúszás után 2012–2017 között az Újszínház színésze volt, 2017-től szabadúszó művész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem színpadi beszéd tanára. Rádióadóként a megszűnt Sláger Rádió, Juventus Rádió, és Helikon Rádió, a Rádió 24, 2018–19-ben a nyíregyházi 103.9 Best FM, 2021. február 8-tól a Retro Rádió, tévécsatornaként az HBO, és a prémium filmcsatorna, a Moziverzum csatornahangja, a Duna TV műsorvezetője, a Montágh Testület tagja. 2016-tól a Talent Studio szinkron képzésének oktató tanára. Tudni kell róla, hogy nagyapja (idősebb) Kautzky József labdarúgó, akinek Lantos Iréntől négy fia született: Kautzky Norbert költő, író, (idősebb) Kautzky Armand, valamint (ifjabb) Kautzky József és Kautzky Ervin színművészek. Kautzky Armand Kautzky Ervin és Kopetty Lia színésznő fiaként született. Gyermekei: Kautzky Armand Krisztián (2001), Lucia (2003).

-Hirdetés-

Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat december 8-án Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként. Az előadóest alkalmával gratulált Szekeres Sándor a Wacha Imre-díjban részesült Kautzky Armandnak. A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak állít emléket.

A soltvadkerti kapcsolatról Kautzky Armand megemlítette, hogy korábban már járt itt, amikor Szekeres Sándor szervezésében egy szűkebb körben volt baráti beszélgetés és az adta az ötletet, hogy egy kicsit kibővített formában tartson önálló előadóestet. Az est során Kautzky Armand elmondta, hogy az ő színpadi szereplését megelőzte a hangja, hiszen a hangja miatt hamarabb vált ismertté, mint színészi vagy színházi szereplése miatt. Szinte mindenki ismeri a James Bondot játszó Pierce Brosnan magyar hangjaként, aki érdekességként említette meg, hogy még az e-mail címében is benne van a 007. Beszélt arról, hogy Tom Cruise hangjaként is sok filmben feltűnt, de a Kisváros és a Szomszédok című filmekben vált igazán ismertté, amikor a hanghoz már az arc is párosult. Megemlítette, hogy Az angol beteg című film volt rá az egyik legnagyobb hatással, ahol az Almásy grófot játszó Raplh Eiennes szerepét ölthette magára a hangjával. Beszélt arról, hogy a szinkronizálás egy bizonyos fokig megtanulható, de nagyon sokat segít neki, hogy színészként tud azonosulni a szereplővel, az érzelmi változásokat jobban tudja kezelni, hiszen a hanglejtés, a levegővétel, a nevetés vagy akár egy köhögésnek is megfelelő ütemben és helyen kell szerepelnie. A szinkronról úgy fogalmazott, hogy az egy konzerv műfaj, amelynél a saját egyéniségét félre kell tennie, de egyben nagyon szerencsésnek nevezte magát, hiszen kiváló színészeket szinkronizálhatott.

Elhangzott az est során, hogy hazánkban sokan nevezik őt a „szinkronkirálynak”, melynek ismertségével járó terhével sosem élt vissza, de a gyermekeit nem fogta meg ez a pálya és a jövőjüket más irányban képzelik el. Őszintén beszélt arról, hogy a kultúrát a mai viszonyok között nagyon nehéz eladni és sajnos csekély iránta a társadalmi érdeklődés. Az új irány egyik lehetséges forgatókönyvének azt a közel 10 évet, amit a Red Bull Pilvaker csapatában töltött el a 2012-es megalakulástól a 2021-es záró koncertig, ahol verseket mondott és a műveket a mai kor népszerű énekesei adták elő a színpadon modern formában hangszerelve.

Kiemelte, hogy szerencsés és nagyon örül annak, hogy szinte minden műfajban kipróbálhatta magát. Elmondta, hogy kapott már több elismerést is, de nem a díjakért dolgozik, de természetesen jól esik ez neki, amit a szakma vagy az országos vezetés nemes gesztusaként említett. Kérdésként fogalmazták meg irányába az est során, hogy színészi tudását a mindennapokban milyen módon tudja használni. A felvetéssel kapcsolatban mondta el, hogy a mindennapokban soha nem élt vissza a manipulatív szakmai tudásával, hiszen a valóságtól eltérően el tudná játszani, hogy sír vagy akár nevet valamin, de közben erről teljesen mást gondolna. Jelenleg a Duna TV Almárium című magazinműsorában lehet látni, ahol Novodomszky Évával együtt vezetik a délutáni műsort. Nincs számára kedvenc színdarab, vers vagy szerep sem, mindenevőnek nevezte magát, melynél megpróbálja önmagára vonatkoztatni azt, ami a gondolataihoz, érzéseihez a legközelebb áll.

A Pálinka Patika és Vinotéka szervezésében a Gyöngyház Kulturális Központ Tükörtermében legközelebb már az új esztendőben lesz ismét előadóest, melyről az internetes fórumokon tájékoztatják majd az érdeklődőket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (68 db kép)
MEGOSZTÁS