A Magyar Jégkorong Szövetség a kisebb jégkorong klubok számára hirdette meg az idei évben a 3×3 országos felnőtt bajnokságot. A küzdelemsorozatba benevezett a HC Kiskőrös felnőtt együttese is, amely első fordulója december 11-én volt a kiskőrösi Rajz Attila Jégcsarnokban.

A jégre a mérkőzéseken 3 mezőnyjátékossal és 1 kapussal álltak ki a csapatok, melyet percenkénti sorcsere követett, aminek a játékideje 3×15 perc volt. A kiskőrösi klub elnöke Szekeres Károly elmondta, hogy az idén a 3×3-as felnőtt bajnokságban a makói Marosi Penge Faterok, a Soproni Jégtörők, és a békéscsabai Csabai Farkasok Warrior Lengends gárdái ellen küzdenek majd. A csapattal szeretnének bajnokságot nyerni, melyhez vezető úton a kiskőrösi torna alkalmával tudtak tenni egy lépést, hiszen mindkét találkozójukat nagy gólarányú különbséggel tudták megnyerni.

-Hirdetés-

A 3×3-as felnőtt bajnokság első fordulójának kiskőrösi eredményei:

HC Kiskőrös – Csabai Farkasok Warrior Lengends 18-4 (5-2, 9-1, 4-1)
A kiskőrösi csapat gólszerzői: Elekes Levente-5, Szabó Dávid-3, Hodován Zoltán-2, Szvitlák Attila-2, Tóth Máté-2, Szekeres Károly-2, Kuti Andor-2.

HC Kiskőrös – Marosi Penge Faterok 16-6 (4-4, 7-0, 5-2)
A kiskőrösi csapat gólszerzői: Elekes Levente-6, Hodován Zoltán-4, Szvitlák Attila-2, Szabó Dávid-1, Tóth Máté-1, Szekeres Károly-1, Kuti Andor-1.

A bajnokságban négy fordulót rendeznek, amelyeknek a résztvevő csapatok a házigazdái, és az ezeken elért eredmények alapján hirdetnek majd helyezetteket.

A HC Kiskőrös felnőtt csapatának tagjai:

Dobszai Csaba (k), Kosóczky Tibor (k), Elekes Levente, Kuti Andor, Szekeres Károly, Szabó Dávid, Krecs Sándor, Mádai Marcell, Hodován Zoltán, Szvitlák Attila, Kolozsvári Gábor, Opauszki Gábor, Erdei István, László Károly, Szabó Sándor, Kudron Kristóf.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS