A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatai közül az U19-es gárda a korosztályos országos bajnokság III. osztályában szerepel. Az együttes kiválóan szerepel a bajnokságban és veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát.

Az őszi szezon utolsó hazai mérkőzését december 11-én játszották le a kiskőrösi lányok, amikor a XVI. Kerületi KMSE gárdája ellen nyertek 33-27-re (19-13): Boldizsár – Csepregi 2, Schiszler 2, Lucza 3, Varga A. 2, Fazekas 8, Tösmagi 7. Csere: Baticz 1, Barkóczi, Csóka, Németh I., Kollár 8.

-Hirdetés-

A fővárosból érkező ellenfél a bajnokság élcsapataihoz tartozik, hiszen a mérkőzés előtt a kiskőrösiek mögött a második helyen álltak a tabellán. A hazai lányok a rangadóhoz méltóan nagy koncentrációval és odafigyeléssel kezdték a mérkőzést, aminek köszönhetően néhány perc alatt 4-0-ra vezettek.

A jó védekezés és a hatékony támadójátéknak köszönhetően ez az előny az első félidő végére hatgólosra nőtt.

A szünet után a támadásban eladott labdák, kihagyott helyzetek és technikai hibák miatt a 43. percben felzárkóztak a fővárosiak 23-21-re. Egy hazai időkérést követően tudta rendezni a sorait a kiskőrösi csapat, és a végjátékot 31-25-ös vezetésről kezdve arattak magabiztos győzelmet. Ezzel a szép sikerrel továbbra is a tabella élén áll a kiskőrösi együttes, amely az őszi szezont Cegléden zárja majd egy dobogós helyekért küzdő ellenféllel szemben.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Nagyon nehéz és egyben igen fontos mérkőzésen vagyunk túl. Úgy érzem, hogy a lányokat a nagy tét a második félidőben kicsit megfogta, ami mellett nem könnyű egy bajnokságot úgy végigjátszani, hogy hibátlan a mérlegünk és mindenki bennünket akar legyőzni. A második félidőben volt egy időszakunk, amikor eladtunk sok labdát, hibáztunk a támadásokban, ami miatt szorossá tette a mérkőzést az ellenfelünk. Ekkor időt kértem, amikor azt mondtam a lányoknak, hogy ne idegeskedjenek, játsszuk a játékunkat és legyünk higgadtak a helyzetkihasználásoknál. A lányoknak gratulálok ehhez a győzelemhez, amely nagyon sokat számíthat majd a végelszámolásnál a dobogós helyek vagy a bajnoki cím tekintetében is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS