A kiskőrösi Szent József Plébániatemplomban a karácsonyi misék mellett december 24-én „pásztorjátékot” adtak elő a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola hittanos gyermekei. A műsorra a gyermekek mintegy két hónapja készültek már.

A tanórák keretében és a templomban gyakoroltak heti két alkalommal a gyermekek Tóth Katalin hitoktató, és László Dániel papnövendék vezetésével.

-Hirdetés-

A műsor során Jézus Krisztus születésének a történetét elevenítették fel az angyali üdvözlettől kezdődően, amikor Máriának hírül adta az angyal, hogy fiút szül, egészen a napkeleti bölcsek látogatásáig, mely során átadják az aranyat, tömjént, mirhát az újszülött királynak.

Az előadás során több ének is elhangzott és volt trombita, valamint orgona zenei kíséret is. A „pásztorjáték” az előesti szentmise helyett volt hagyományteremtő célzattal.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (70 db kép)
MEGOSZTÁS