A megyei I. osztályban szereplő Soltvadkerti TE labdarúgó csapata a korábbi évek gyengébb teljesítménye után már néhány igen szép eredményt is elért. A csapat az őszi szezont jó középcsapatként a 6. helyen zárta 13 mérkőzésen szerzett 4 győzelemmel, 5 döntetlennel, 4 vereséggel, 28-24-es gólaránnyal, 17 ponttal. Az együttes ősz szerepléséről Molnár László edzőt kérdeztem.
Molnár László edző
A nyári felkészülést milyen kerettel és hogyan végeztétek el?

-A csapattal a nyári felkészülést július 11-én kezdtük meg heti négy edzéssel. A játékos keret folyamatos mozgásban volt, így előfordultak nálunk olyan játékosok, akiket szerettünk volna leigazolni, de végül más egyesületet választottak, mint Tóth Márk és Budai Áron, akik Kiskőrösre igazoltak. Voltak játékosok akikkel azt gondoltuk, hogy megegyeztünk, de végül nem váltottak klubot, mint Lipták Ákos-Tiszasziget, Csupity István-Kiskunmajsa, Hajrulovic Dániel-Kiskunhalas, és voltak néhányan próbajátékon is, de őket nem éreztük erősítésnek. Az újonnan érkezők között kell megemlítenem Plichta Dominikot, Rácz Tamást, Willyt és Farkas Bélát. Leigazoltuk Bánszki Dávidot is, aki hosszabb kihagyás után kezdte el az edzéseket, de a bajnokság kezdetére kiderült, hogy a munkája és a család mellett nem fogja tudni utolérni a csapattársait, így nem lépett pályára, csak felkészülési mérkőzésen. Csatlakozott hozzánk augusztus 23-án Kelemen Róbert, és az utolsó átigazolási napon Veszeli Benjámin, valamint távozott tőlünk Kecelre Dulai Máté és Akasztóra Molnár Edvárd. Ezekből látszik, hogy a felkészülésünket befolyásolta a nagy játékosmozgás, hiszen a keret a bajnokság második fordulójára alakult ki, így elmondhatom, hogy az egész őszi szezonunk a csapatépítés jegyében telt el.

-Hirdetés-

A vezetőséggel közösen egy hároméves ciklusban gondolkodtunk, amelyben részcélokat határoztunk meg. Az első év feladat, hogy olyan keretet alakítsunk ki, amellyel a második évben a középmezőny, a harmadik évben pedig az élmezőny elérése a cél. Az első évre egy ötven százalékos teljesítmény elérését határoztuk meg, ami általában a középmezőny végére szokott elég lenni.

Hogyan értékelnéd a csapat őszi teljesítményét?

-Tulajdonképpen a célt, amit kitűztünk magunk elé teljesítettük, más kérdés, hogy az utolsó három fordulóból több pontot reméltünk, és ha az sikerült volna, akkor még szélesebb lenne most a mosoly az arcunkon. Azonban összességében elégedettek vagyunk az őszi teljesítményükkel, amely kellő alapot kell, hogy biztosítson a tavaszi felkészüléshez. Remélhetőleg már nem lesz nagy játékosmozgás, amely megkönnyíti a munkámat, bár nyilván szeretnénk erősíteni 1-2 poszton, de ez télen sosem könnyű.

Van olyan egyéni teljesítmény vagy csapatrész, amelyet ki tudsz emelni vagy hiányérzeted van a várt teljesítmény tekintetében?

-Több játékos is volt, akinek a teljesítményével meg voltunk elégedve, de talán ennél is fontosabb, hogy olyan nem volt aki nagyon alul teljesített volna. Magasan kiemelkedő játékosunk nem volt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a szezonzárón jutalmaztuk a három legjobban teljesítő játékosunkat. Azonban hét játékos is képben volt, hogy kik közül válasszunk. Mindenki mellett és ellen is szóltak érvek, végül sorrendet nem meghatározva Bashiri Arian, Farkas Béla és Plichta Dominik lettek a díjazottak. A szezonban egyértelműen a Kiskunfélegyháza elleni mérkőzésen nyújtottuk a leggyengébb teljesítményt, de a Kecel elleni mérkőzésre sem lehetünk büszkék. A legjobb teljesítményt nyilván a két legnagyobb arányú győzelmünk alkalmával nyújtottuk, amikor nyertünk idegenben a Tiszakécske, és itthon a Bácsalmás ellen, de az Akasztón nyújtott második félidei játékunkkal is nagyon elégedett voltam.

Hogyan alakul a csapat téli pihenője, mikor indulnak majd az edzések, lesz-e változás a játékoskeretben?

-A tervek szerint január 9-én kezdjük a felkészülést. Az elképzelések szerint hét edzőmérkőzés is szerepel a programunkban a március 5-i Baja elleni első bajnoki találkozóig.

MEGOSZTÁS