A 2022-es kiskőrösi Szilveszter Kupa kispályás amatőr teremlabdarúgó torna 28. alkalommal került megrendezésre december 26-27-28-29-én a városi sportcsarnokban 16 csapat részvételével.

Az együttesek az első két napon négy csoportban mérkőztek meg egymással, melyek után a csoportok első két helyezettje a felső ágon, a harmadikak és negyedikek pedig az alsó ágon küzdöttek meg egymással kieséses rendszerben.

-Hirdetés-

Nagy érdeklődés kísérte a négynapos tornát, az éremért folyó küzdelmeket pedig telt ház előtt vívták meg egymással a legjobb csapatok. Az esemény főszervezője Barkóczi László elmondta, hogy szomorúan értesült arról, amikor kiderült, hogy a hatalmas mértékben megemelkedett rezsiárak miatt az önkormányzat idén nem tudja felvállalni a Szilveszter Kupa megszervezését. Ekkor döntött úgy, hogy a mintegy 30 éves hagyományokra visszatekintő sportesemény szervezését magára vállalja, hogy a Szilveszter Kupa sorozata ne szakadjon meg. Szerencsére az időjárás kegyes volt a tornához és nem kellett a sportcsarnok négynapos üzemeltetéséhez rezsi díjakat fizetniük.

Kiemelte, hogy köszönetét szeretné kifejezni azon vállalkozóknak, támogatóknak, akik a Szilveszter Kupa mögé álltak, mint az Agroline Kft. – Tóth László, Lecsorgó Kft. – Lengyel László, Szentpéteri Borpince – Szentpéteri Attila, Kunság Szesz Zrt. – Nagy László, Pat-Italház Kft. – Polereczki Pál és a Gábor Vin Kft. – Torgyik Gábor, mely által biztosított volt, hogy szükség esetén a sportcsarnok rezsi díjai kifizetésre kerülnek. Mindezek mellett köszönetét fejezte ki a kupán résztvevő csapatoknak is, akik nagyon sportszerűen küzdötték végig a négynapos tornát, mely során igen kevés komolyabb szabálytalanság történt a pályán, fegyelmi ügyet pedig nem kellett tárgyalni.

Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával Szedmák Tamás alpolgármester köszönte meg minden szervezőnek az áldozatos munkáját a kupa lebonyolítása során, és a csapatoknak a részvételt. Az adminisztrációs feladatokat ellátó Barkóczi Nóra és Boldizsár Nikita, valamint a főszervező Barkóczi László felesége, Barkócziné Varga Krisztina egy csokor virágot vehetett át a munkájuk elismeréséül.
A csapatok számára a díjakat Barkócz László, Szedmák Tamás alpolgármester, Harangozóné Balogh Zsóka a Kiskőrös Városért Alapítvány Kuratóriumának tagja, valamint Szentpéteri Attila és felesége adták át.

Gyurián Gábor, id. Mokrickij Viktor, Sárdi János, Harangozó Andor, Csernák Gábor, Barkóczi Ádám
Az eseményen megköszönték Tóth István, Apró Ferenc és Horváth Zoltán játékvezetők közreműködését.

Elhangzott, hogy Szekeres Péter gyúró a legutóbbi hat Szilveszter Kupán segítette valamelyik gárda szereplését, és minden évben a döntők részese volt. A 2022-es kiírásban egyedülálló módon volt részese Szekeres Péter a kupadöntőnek, ugyanis a Néró SC, valamint a BL Metál csapatánál is ő látta el a gyúrói feladatokat, így az ő nyakába egy aranyérem és ezüstérem is került.

Szekeres Péter

Elismerést vehetett át a torna legidősebb játékosaként az egyaránt 53 éves Sárdi János, valamint id. Mokrickij Viktor, és a legfiatalabb labdarúgóként a 15 éves Harangozó Andor.
Az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával a kupán használt négy labdát kisorsolták a résztvevő csapatok között, melyeket a Sport Fröccs, a Power Rangers, az Inter Movistar, és a Falábúak csapatai vehettek át.

A helyosztó találkozók eredményei:
  • A 15. helyért:
    Falábúak – Pénzügyőr2 3-4
  • A 13. helyért:
    Inter Movistar – Power Rangers 0-3
  • A 11. helyért:
    XL Fuvar – V.I.Plast 11-6
  • A 9. helyért:
    Pénzögyőr1 – NT Munkaruházat 11-1
  • A 7. helyért:
    Kaskantyúi FSE – Sport Fröccs 7-10
  • Az 5. helyért:
    Mátyás Keserű – Sráczok 0-4
A Korona Pizzéria csapata
  • A 3. helyért:
    Korona Pizzéria – Agroline 2-0

A döntőben:
Néró SC – BL Metál 0-0
A 2×5 perces hosszabbításban: 1-1
A hétmétereseknél: 3-2

A BL Metál csapata

A döntőben végig nagy csata és küzdelem folyt a pályán, mely során a 2×25 perces játékidő alatt egyik csapatnak sem sikerült a kapuba találnia. A hosszabbítás első 5 percében egy szabadrúgásból szerzett vezetést ifj. Mokrickij Viktor a BL Metál csapatának. A vesztett helyzetben a második 5 percet a Néró SC úgy kezdte, hogy lehozták a kapusukat és helyette egy mezőnyjátékos töltötte be ezt a posztot. A változtatás gyorsan eredményre vezetett, mivel a hosszabbítás második félidejének első percén belül a Néró SC játékosa, Hajnal Gábor egy távoli, jól eltalált lövésből szerzett góllal egyenlíteni tudott. Ezt követően voltak még gólszerzési lehetőségek mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott.

A Szilveszter Kupa sorsáról a hétméteresek döntöttek:

Dedák Balázs (Néró SC) – lövése a kapufa belső éléről kifelé pattant: 0
Juhász Tamás (BL Metál): 1-0
Hajnal Gábor (Néró SC): 1-1
Szabó Gergő (BL Metál). 2-1
Bányai Máté (Néró SC): 2-2
Font Norbert (BL Metál) – lövését lábbal védte a Néró SC kapusa Csernák Gábor: 2-2
Szentpéteri Attila (Néró SC): 3-2
ifj. Mokorickij Viktor – lövését lábbal védte a Néró SC kapusa Csernák Gábor: 3-2

A büntetőpárbajt a Néró SC nyerte meg 3-2-re és ezzel a 2022-es Szilveszter Kupa győztese lett.
A Néró SC csapata
A végeredmény:

1. Néró SC
2. BL Metál
3. Korona Pizzéria
4. Agroline
5. Sráczok
6. Mátyás Keserű
7. Kaskantyúi FSE
8. Sport Fröccs
9.Pénzügyőr1
10. NT Munkaruházat
11. XL Fuvar
12. V.I.Plast
13. Power Rangers
14. Inter Movistar
15. Pénzügyőr2
16. Falábúak

Különdíjak:
  • Gólkirály:
    Gyurián Gábor (Sport Fröccs) – 10 gól
  • Legjobb kapus:
    Csernák Gábor (Néró SC)
  • Legjobb mezőnyjátékos:
    Barkóczi Ádám (BL Metál)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (150 db kép)
MEGOSZTÁS