A Kiskőrösért Egyesület 2022-ben is kitelepült a városi adventi térre annak érdekében, hogy az eseményen résztvevőket meginvitálják egy kis teára, forralt borra, illetve süteményre. Az egyesület az itt befolyt adományból ezúttal a Kiskőrösi Óvodákat ajándékozta meg, mely során egy régóta dédelgetett álma valósulhatott meg az intézményeknek, hiszen mind a négy óvoda kapott egy-egy vérnyomásmérő készüléket.

 

-Hirdetés-

 

„Nagyon meglepődtünk azon, hogy elég sok pénzadományt sikerült összegyűjtenünk a kitelepülésünk alkalmával, ezért azon tanakodtunk, hogy mi legyen az összegyűlt keretösszeggel” – mesélte Szedmák Tamás, alpolgármester.

Kapcsolódó cikk
Megnyitott az Adventi Tér Kiskőrösön
Megnyitott az Adventi Tér Kiskőrösön
December 16-án, pénteken este vette kezdetét az Adventi Tér elnevezésű rendezvénysorozat Kiskőrösön, a Petőfi téren. A három napon át tartó...

Az egyesület tagjai végül úgy döntöttek, hogy a Kiskőrösi Óvodákat szeretnék megajándékozni az adventi téren befolyt adományokból. A döntést követően felkeresték a Kiskőrösi Óvodák intézményvezetőjét, Csatlós Erzsébetet.

„Egyesületünk a saját forrásaiból is hozzátett ehhez az adományhoz. Intézményvezető asszonynak az volt a kérése, hogy mindegyik tagintézményükben legyen egy-egy vérnyomásmérő eszköz. Ezeket vásároltuk meg abból a forrásból, amit összegyűjtöttünk” – tette hozzá Szedmák Tamás.

Az intézményvezető elmondta, hogy már évek óta tervezték a készülékek beszerzését.

„Nagyon fontos az, hogy a kollégák egészségét meg tudjuk őrizni, illetve preventív jelleggel nyomon tudjuk követni. Korábban már az egyik kollégánk behozta az intézménybe saját  vérnyomásmérőjét, mert az egyik munkatársunk rosszul érezte magát. Tulajdonképpen ez adta az ötletet” – mondta el Csatlós Erzsébet intézményvezető.

Az egyesület az eszköz beszerzéséhez az Elektro Favorit Műszaki Szaküzlet tulajdonosát kereste fel, akik fontosnak tartották, hogy a jó ügy mellé álljanak, így az egyesület beszerzési áron vehette meg az üzlettől a vérnyomásmérőket.

 

Forrás: Kiskőrös TV 

MEGOSZTÁS
Írta: vira