A Kiskőrösi LC csapatai közül az U15-ös lányok alkotják a közvetlen utánpótlását a megyei I. osztályban szereplő felnőtt női együttesnek. A csapatból voltak már olyan fiatalok, akik ősszel a felnőttek között is több alkalommal pályára léptek.

A fiatalok a korosztályos megyei bajnokságban szerepelnek, ahol 10 gárda méri össze erejét. Az együttes az őszi szezont 9 mérkőzésen szerzett 3 győzelemmel, 1 döntetlennel, 5 vereséggel, 28-36-os gólaránnyal, 10 ponttal a 6. helyez zárta. A csapat házi góllövőlistáját Galambos Anna vezeti 11 találattal, a 8 gólos Herceg Vanessza és a 6 gólos Ilyés Emőke előtt.
A gárda őszi szerepléséről Makó Zsolt edzőt kérdeztem.

Makó Zsolt
A nyári felkészülést milyen kerettel és hogyan végeztétek el?
-Hirdetés-

-Nagyon sok változás történt a csapatnál nyáron a játékoskeret tekintetében, és az már a tavalyi szezon végén látható volt, hogy ebből a korosztályból többen kiöregednek majd, vagy távoznak tőlünk. Már akkor elkezdtünk a klubnál azon dolgozni, hogy új, fiatal játékosokat igazoljunk le és elkezdtük felépíteni az őszi szezonra a csapatot. Szerencsére több új játékost is le tudtunk igazolni és nyugodt körülmények között sikerült nekivágnunk az őszi szezonnak. A tavalyi évben ezzel a korosztállyal még a bajnoki cím megszerzésére is volt esélyünk, de végül a második helyen zártunk és most tisztában voltam azzal, hogy újra kell építeni az együttest. A korábbi csapatból kulcsjátékosok távoztak, így most az újak beépítése van folyamatban.

Hogyan értékelnéd a csapat őszi teljesítményét?

-Az idei szezonra nem voltak komolyabb reményeink és úgy gondolom, hogy az alapokról elindulva a most elfoglalt középmezőnybeli helyezésünk elfogadható. Úgy érzem, hogy a keret idősebb játékosai még kicsit türelmetlenebbek az újakkal, amit próbálok kezelni, hiszen csak egy jó csapategységgel tudunk szép eredményeket elérni. A mérkőzésekre heti két edzéssel készültünk a bajnoki szezon alatt. Az őszi szereplésünket talán egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, mert voltak nagyon jó mérkőzéseink, amelyek után a következő fordulóban a tabellán alattunk lévőktől kikaptunk. Ezen a továbbiakban mindenképpen javítanunk kell, hogy hétről-hétre egyenletes, jó teljesítményt tudjunk nyújtani. Örömmel mondhatom el, hogy a fiatalok közül Herceg Vanessza és Ilyés Emőke a felnőtt csapatban is pályára lépett, ahol a találkozókon jól helytálltak.

Hogyan alakul a csapat téli programja?

-A téli felkészülésünket januárban elkezdjük heti három edzéssel. A tavaszi szezonban remélem tovább fejlődik a csapat és szeretnénk olyan eredményeket elérni, hogy a végén akár a dobogóra is felérjünk.

MEGOSZTÁS