A Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatai közül az U16-os gárda számára már február 2-án elkezdődött a tavaszi szezon. Az együttes az országos korosztályos bajnokság U16-os küzdelmeinek II. osztályában a keleti csoportban szerepel.

A 10 csapatos bajnokság alapszakaszának küzdelmei folynak még, mely során a kiskőrösi fiatalok a Kecskeméti Sportiskola gárdáját látták vendégül, akiktől 36-29 (16-18) arányú vereséget szenvedtek: Fülöp (k), Grausza 1, Döme 10, Dicsa 7, Erdélyi 5, Harangozó 5, Fábián. Csere: Szabó A. (k), Kovács I. (k), Vári, Megyeri, Czeglédi, Tótyik 1, Németh A., Torgyik.

-Hirdetés-

Az első félidőben szoros küzdelem folyt a pályán, és az 1-2 gólos különbséget tudták tartani a kiskőrösi fiatalok.

A második félidőben nagyon jól kezdtek a hazaiak, akik ledolgozták a hátrányukat és többször kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A mérkőzés utolsó negyed órájában kimaradtak a hazai ziccerek és a végén nagyon hiányzott, hogy három hétméterest is elhibáztak a kiskőrösiek. A kecskemétiek a végjátékban több gólt is szereztek lerohanásból és igazolták, hogy nem véletlenül vannak harcban a dobogós helyekért.

Harangozó Péter – Kiskőrösi KSK edzője:

-Nagyon jól mentünk bele a mérkőzésbe, hiszen több alkalommal is vissza tudtunk jönni háromgólos hátrányból. Számunkra nem alakult jól az első félidő vége, amikor 16-17-es állásnál mi támadtunk, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni, a kecskemétiek pedig az utolsó másodpercekben a kapunkba találtak.
A szünet után belementünk egy nagyon rohanós, tempós játékba, amiből mi jöttünk ki jobban és átvettük a vezetést. Ekkor sajnos összeszedtünk néhány kétperces kiállítást, amiből 3 gólos előnyre tettek szert a kecskemétiek. Sorsdöntő volt, hogy nagy helyzeteket, hétmétereket hagytunk ki, pontatlanok voltunk a befejezéseknél, ami miatt a végére hátgólos vereséget szenvedtünk.
Úgy gondolom, hogy nagyobb odafigyeléssel, taktikusabb, kicsit koncentráltabb játékkal jóval szorosabb mérkőzést játszhattunk volna.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS