Javában tart a téli felkészülése a különböző kézilabda csapatoknak és ahogy közeledik a tavaszi bajnoki rajt, egyre fontosabb, hogy minél jobb formába kerüljenek a játékosok. A különböző játékhelyzetek és taktikai elemek begyakorlásának céljával játszott edzőmérkőzést a Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatának U16-os gárdája a Soltvadkerti KUSE fiataljaival.

A felkészülési találkozót a kiskőrösi sportcsarnokban játszották le a csapatok január 31-én. A két gárda jóiramú mérkőzést vívott egymással, mely során mindkét oldalon születtek szép találatok, és védekezésben is mutattak biztató jeleket a csapatok.

A Kiskőrösi KSK csapata
Harangozó Péter – Kiskőrösi KSK edzője:
-Hirdetés-

-Ebben a korosztályban mintegy 20 fős kerettel tudok dolgozni, amellyel az országos korosztályos bajnokság U16-os küzdelmeinek II. osztályában a keleti csoportban szerepelünk. A küzdelemsorozatban 10 csapat szerepel, amely alapszakasza után mi majd az alsóházban léphetünk pályára.
A bajnokság második fele február 2-án kezdődik számunkra, amikor 16.15 órai kezdettel a Kecskeméti Sportiskola gárdáját fogadjuk hazai környezetben. A kerettel heti 2-3 edzéssel készülünk folyamatosan, melybe kiválóan illeszkedett a soltvadkertiek elleni felkészülési találkozó.
Az U16-os bajnokság alapszakasza márciusban ér véget, de az már most látszik, hogy mi az alsóházban folytatjuk majd, ahol öt csapat szerepel egymás ellen. Úgy látom, hogy a rájátszásban majd több esélyünk lesz pontok szerzésére, hiszen ott nem fogunk találkozni nagyvárosok, komoly klubok igen erős csapataival. Most arra készülünk, hogy az alsóházban szerezzünk győzelmeket, és különösen hazai környezetben szeretnénk eredményesek lenni.

A Soltvadkerti KUSE csapata
Forgó Erzsébet – Soltvadkerti KUSE edzője:

-A mai napon a megyei I. osztályú felnőtt bajnokságban szereplő gárdánk ifjúsági és serdülő korú játékosaival léptünk pályára. Az elmúlt hetek igen kemény fizikai felkészítése után jól jött ez a lehetőség, hogy edzőmérkőzésen tudjuk gyakorolni az elképzelt taktikai elemeket. Örömmel mondhatom el, hogy a fiatalok nagyon keményen beleálltak a téli felkészülésünkbe, odatették magukat az edzéseken és remélem, hogy ennek meg lesz az eredménye a bajnokság második felében. A játékoskeretünket 17-en alkotják, melyben a fiatalok mellett van néhány idősebb kézilabdázó is, de nagyon összetartóak és igen jó csapatközösséget alkotnak.
Azt gondolom, hogy az őszi szezonban sikerült a fiataloknak rutint szerezniük, és a bajnokság kezdetéhez képest jóval felkészültebben várhatjuk majd a tavaszi rajtot. A csapat számára a tavaszi rajt február 25-én lesz, amikor Bácsalmáson lépünk pályára, majd egy héttel később Kecskemétre látogatunk. A gárda a bajnoki rajtig még szerepel Izsákon egy tornán, szeretnénk kijavítania a játékunkban a hibáinkat és nagyon készülünk arra, hogy tavasszal is okozzunk meglepetést az ellenfeleinknek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS