A megyei III. osztályban szereplő labdarúgó csapatok is elkezdték a téli felkészülésüket, mely során edzőmérkőzésekkel próbálnak minél jobb formába kerülni a tavaszi rajtig. Felkészülési mérkőzést játszott egymással február 5-én a Tabdi KSE gárdája a Kaskantyúi FSE együttesével, mely során a Tabdin lejátszott találkozón a vendégek hatgólos győzelmet arattak.

A Tabdi csapata
-Hirdetés-

Tabdi KSE: Csővári, Seres, Tóth E., Fekete, Losonczi, Tóth Z., Tokai, Kolosi, Supka A., Szabó N., Fábián Á.
Csere: Kaldenecker, Duchai, Fenyős, Supka M., Mészáros, Sipiczki, Madácsi.

A Kaskantyú csapata

Kaskantyúi FSE: Vereb (Márkó) – Győrfi, Tratter, Széhn, Bánszki, Lasztovicza Á., Kovács B., Hatvani, Varga Sz., Makó, Kovács Zs.

A kaskantyúiak ezen a mérkőzésen is igazolták, hogy nem véletlenül állnak a dobogón az őszi szezon után. A vendégek különösen az első félidőben játszottak jól, amikor ötgólos vezetésre tettek szert.
A szünet után kiegyenlítettebb volt a játék és a Tabdi csapatából Tokai László tudott szépíteni (1-5). A mérkőzés végeredményét a kaskantyúi Kovács Zsolt találata állította be (1-6, 1-7), aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen ő szerezte a vendégek összes gólját. Meg kell említeni még, hogy a kaskantyúiak mezőnyjátékos csere nélkül játszották végig a találkozót és így is magabiztosan nyertek a hideg, szeles időben.

Tabdi KSE-Kaskantyúi FSE 1-7 (0-5)

Madácsi Ádám – Tabdi KSE játékosa:

-A szezonnak úgy vágtunk neki, hogy a mérkőzéseken még a kiállás is gondot jelentett a létszámhiány miatt. Szerencsére most télen több új játékos érkezett, így bővebb a keretünk és nyugodtabban készülhetünk a tavaszi fordulókra. Új játékosként érkezett hozzánk Csővári Gábor, Supka Alexander, Sárdi János és Mészáros Zsolt, miközben távozónk nem volt, így most 20 labdarúgóra lehet számítani.
A téli felkészülés során heti két alkalommal van edzésünk, és hétvégi napokon edzőmérkőzéseket játszunk a bajnoki rajtig. Célként azt fogalmaztuk meg, hogy tavasszal kialakuljon egy stabil egységes csapat, amellyel tudunk jó eredményeket elérni. Ma egy jó csapat ellen játszottunk, amely során az eredmény másodlagos volt.

Virág Tibor – Kaskantyúi FSE elnöke:

-Mivel a csapatunkban sok a vidéki játékos és többen a tanulmányaik miatt vannak elfoglalva, így edzéseket nem tudunk tartani, csak felkészülési mérkőzéseket játszunk a hétvégi napokon. A játékosok önszorgalomból futnak és többen terembajnokságokban szerepelnek, így az alap állóképesség úgy gondolom, hogy elfogadható lesz. A Tabdi mellett játszunk még felkészülési találkozót a Kecel FC II., a Kiskőrösi LC II. csapata, valamint a hartaiak ellen is.
A játékoskeret tekintetében változás, hogy Tabdira igazolt el tőlünk Supka Alexander és Sárdi János, egy dunaújvárosi labdarúgónk Heftner Richárd abbahagyta az aktív játékot, akik mellett van néhány sérültünk is. Új igazolásként érkezett hozzánk a Soltvadkerti TE csapatától Bánszki Dávid, a Kecel FC-től Bleszák Csaba, valamint a megyei I. osztályú múlttal rendelkező belső védő, korábban a csengődieket erősítő Széhn Bence, valamint egy csatár érkezhet még hozzánk.
Tavasszal szeretnénk folytatni a jó szereplésünket, és az elért eredményeinkkel a hátunk mögött nagyon szeretnénk a dobogón végezni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS