2023. február 16-án hagyományos éves DÖK Közgyűlést tartottak a Kiskőrösi EGYMI-ben, melyről közösségi oldalukon adtak hírt.

 

-Hirdetés-

Mint azt bejegyzésükben írják:

A fórum lehetőséget biztosított arra, hogy tanulócsoportjaink megfogalmazzák észrevételeiket, javaslataikat az iskolai élettel kapcsolatban. Diákjaink kérdéseire Schaffer István intézményvezető reagált, aki azt is elmondta, hogy éppen 20 évvel ezelőtt 2003-ban volt az első ilyen rendezvény az új iskolában. Külön köszöntötte a programon részt vevő érdeklődő szülőket, ráirányítva a figyelmet az intézmény és a szülők együttműködésének fontosságára.

Az Eatrend Kft. képviseletében vendégünk volt Erdős Evelin területvezetői csoportvezető és Tanács Zsuzsanna területvezető, akik az étkezéssel kapcsolatot visszajelzésekre válaszoltak.

A Közgyűlésen kerültek kihirdetésre a Diákönkormányzat által alapított díjak, melyek a 2022/2023-as tanévben a következők lettek:

„Le a kalappal” díjat nyertek:
  • Péntekné Markotán Zsuzsanna az iskola közösségi életében sokat vállaló pedagógus
  • Szabadszállási Annamária az iskola közösségi életében sokat vállaló pedagógiai munkát segítő munkatárs
  • Kiss Diána az adott félévben az iskola közösségi életében sokat segítő technikai munkatárs
  • Intézményünk közösségi életében a legaktívabb tanulócsoport a 7. osztály lett.

Ezúton is szeretettel gratulálunk a díjazottaknak, köszönjük vendégeink megjelenését  és az intézményi Diákönkormányzat munkáját! ”

Forrás, fotók: Kiskőrösi EGYMI facebook oldal 

MEGOSZTÁS