A körülmények ellenére is jó évet zárt Páhi Község Önkormányzata 2022-ben. Vállalkozásaik jól működnek a településen, nőtt az adóerőképességük. Ez mindenképpen jó jel az önkormányzat számára. A lakossági visszajelzések is pozitívak, az emberek is jól menedzselik az életüket a megváltozott körülmények ellenére is. Az elmúlt évben több mint 1 millió forintot osztottak ki szociális alapon az időseknek és a gyermeket nevelő családoknak. Az önkormányzat segítségén túl a páhi emberek is igyekeznek megoldást találni problémáikra. A TOP, a TOP Plusz és a Magyar Falu programnak köszönhetően folyamatosan korszerűsödnek közintézményeik is, mely pályázatoknak köszönhetően közel 300 millió forintot költhettek fejlesztésekre. Idén is figyelik a Magyar Falu kiírásait, hiszen számos fejlesztési tervük van 2023-ra is.

-Hirdetés-

Interjú Petz János polgármesterrel, aki 2019 óta irányítja és felügyeli Páhi közéleti ügyeit.

Milyen 2022-es, a települést érintő fejlesztéseket emelne ki, amelyek megvalósultak, esetleg még folyamatban vannak Páhin?

Egy kövesút felújítással indítottuk az évet a Mátyás király utcában, illetve egy közlekedésfejlesztési program keretében szinte az egész Rákóczi utcában megújult a járda, egészen a település határáig. A gyalogátkelőhelyek felfestésére azonban még nem kerülhetett sor. Ez egy TOP-os pályázatból valósult meg, továbbá a Petőfi utcai zárt csapadékvíz elvezető rendszer felújítása is ennek köszönhetően készült el. Itt egy padkába süllyesztett zárt csatorna vezeti el az esővizet. A lakóktól már pozitív visszajelzéseket is kaptunk ez utóbbival kapcsolatban. Tehát elmondható, hogy jól sikerült a beruházás. Szeptemberben átadtuk és elindítottuk mini bölcsődénket, mely jelenleg 6 fő állandó csemetével működik. Emellett elkészült a hivatal épületén a tetőfelújításunk, ami mindamellett, hogy látványosra változás, a már nagyon rá is fért az épületre. Jelenleg is zajlik az egyik szárny belső átalakítása: új vizesblokk, mosókonyha és teakonyha, valamint irattár is kialakításra kerül itt. Tavaly nyáron, szeptember elejére önerőből újraépítettük az óvoda, bölcsőde, iskola kerítését. Ezek az épületek gyakorlatilag egy utcafronton vannak, mely kerítéselemek újrahasznosított műanyagból készültek. A munkában a hivatal dolgozói vettek részt. A kerítéselemeket az önkormányzat finanszírozta, míg a többi munkát a hivatal dolgozói végezték.

Van egy energetikai nyertes Top Plusz-os pályázatunk, melyet tavaly nyertünk, azonban még csak most készül hozzá a kiviteli terv és a költségvetés, így a kivitelezők felkeresése zajlik most. Szóval idén a hivatal további látványos átalakuláson esik majd át. Új nyílászárókat és szigetelést kap az épület, valamint fűtéskorszerűsítésen fog átesni.

A hivatal épülete az új tetővel

A közlekedésfejlesztés, a bölcsőde és a csapadékvíz elvezetés beruházás TOP-os pályázatból valósult meg, míg Magyar Falus volt a Mátyás király utca felújítása, a tetőfelújítás, valamint a belső átalakítás és volt még egy kommunális gépbeszerzésünk is novemberben, melyet azóta is nagy lelkesedéssel használunk. Továbbá orvosi eszköz beszerzések is történtek, szintén Magyar Falu programból.

Hogyan alakult a személyi állomány összetétele a 2022. évben az önkormányzatnál?

Ebben az évben több kollégánk is nyugdíjba vonul. A betölteni kívánt munkakörök hivatalos eljárás szerint lesznek meghirdetve.

Érkeztek fiatalok a településre az előző években? Hogyan változott az üres ingatlanok száma Páhin?

Sokan érkeztek hozzánk, még Pest, Tolna és Fejér megyéből is. Az ingatlanvásárlások a tanyavilágot is érintették. Kispáhi, ami elnéptelenedni látszott, most oda is költöztek új lakók. Többen vettek arrafelé is házat. Ami remekül példázza, hogy van még fantázia a vidéki kis falvakban a letelepedésre. Jelenleg alig van 2-3 eladó ingatlan a településen.

Milyen nagyobb rendezvényeket szervezett idén a település?

Az évet a Gazdakör Falu disznóvágása kezdte, ami most volt megrendezve másodjára, majd tavaszköszöntő rendezvényünkkel folytatjuk márciusban. Ezt a zenés-beszélgetős szabadtéri rendezvényt egy látványshow-val kötöttük össze. Utána tavasszal szerveztünk a gyerekeknek nyuszi- és tojáskeresést. Ammenyire készültünk rá, annyira keresztülhúzta  tavalyi gyereknapi rendezvényünket az eső, idén azonban töretlen lendülettel folytatjuk. Nyáron a szokásos napközis gyerektáborunk is megrendezésre került. Falunap volt még, ami igazán jól sikerült a borongós idő ellenére is. 2022-ben sok rendezvényünket esős időben kellett megtartanunk, sajnos nem kedvezett nekünk az időjárás. A falunap is ilyen volt, a lovas felvonulás idejére azonban elállt az eső. A kulcsfontosságú eseményeket mind meg tudtuk tartani, azonban estére be kellett húzódnunk a sátor alá. Le a kalappal Kothencz Lajos művész úr előtt, mert szakadó esőben is kiállt a nézőtérre és úgy adta le műsorát a közönségnek, melyet ezúton is nagyon köszönünk neki. Decemberben ünnepeltünk Falumikulást, majd pedig következtek az elmaradhatatlan adventi műsoros estek.

Az energia és a gázárak emelkedése miatt kellett-e megszorító intézkedéseket hozni a településen?

Az biztos, hogy nem a megszokott mederben mennek a dolgok. A fűtés nálunk is szabályozva van. Az önkormányzathoz az óvoda, bölcsőde, művelődési ház, az orvosi rendelő és a faluház tartozik. Kiemelném, hogy az óvoda energetikai felújításának köszönhetően ott jelentős a megtakarítás. A bölcsőde és a faluház kivételével minden intézményünkön van napelem. Tehát villamosenergia fogyasztásunk nem annyira elrettentő, viszont a gázfogyasztásunk már igen, ezért is törekszünk további épületenergetikai beruházásra. Az óvoda és a bölcsőde 23°C-on üzemel, míg a többi intézményben 19-20 °C-ra van állítva a termosztát. A pinceklubot és a faluházat bárki bármikor kibérelheti, viszont ott a feltételeket úgy módosítottuk, hogy az elfogyasztott gáz mennyiségét a bérlőnek kell kifizetnie.  

Mi jellemzi a település pénzügyi helyzetét? Milyen fejlesztési terveik vannak a jövőre nézve?

Anyagi helyzetünk lehetne jobb is, de nem rossz. Vannak tartalékaink, amik azért adnak némi biztonságot. Viszont ilyen energiaárak mellett nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy mire mennyit költünk. Az energiahatékonyság növelése érdekében terveink között szerepel a hivatal épületének energetikai korszerűsítése is. Előzetes tárgyalásokat folytattunk már arra vonatkozóan, hogy a közvilágítást LED-esre cseréljük. Egyelőre árajánlatokat várunk a kivitelezésre, hiszen ezzel jelentős összeget tudnánk megspórolni. Van még itt egy tornaszobánk, ami alapvetően a miénk, de a tankerület használja. Erre is ráférne egy komolyabb felújítás. Ők most részben belülről felújították, lefestették és újra cserélték a padló burkolatot, de egy energetikai befektetés ott is megtérülne. Nagy kérdőjel számunkra a szennyvízelvezetés megoldása, amit körbejártunk már jó néhányszor, de végleges megoldás egyelőre még nem rajzolódott ki. Vannak gondolatok. A megyétől és Font Sándor országgyűlési képviselő úrtól is érkeztek már pozitívnak mondható információk ezzel kapcsolatban, de ezek még csak a távolabbi jövőt sejtetik. A Magyra Falu program keretében van egy járdafelújítási projektünk, amit szintén ebben az évben szeretnénk megvalósítani a Rózsa utca teljes hosszán.

Terveink között szerepel, hogy az önkormányzat épületének másik szárnyát is felújítsuk belülről, hogy a kornak megfelelő hivatali épületben tudjanak dolgozni kollégáim és ilyen szellemben tudjuk fogadni ügyfeleinket, a lakosokat is. Két évvel ezelőtt új eszközöket telepítettünk a játszóterünkre, melyek lassan felújításra szorulnak. Ezeket szeretnénk megújítani, emellett parkosítani is szeretnénk, valamint a Rákóczi úton lévő fasort szeretnénk ifjontani.

Kapcsolódó cikk
Páhin is megtisztultak az erdők
Páhin is megtisztultak az erdők
A szemetelés sajnos globális szinten jelen van, így Páhin is fellelhető a jelenség. A helyi vadásztársaság 2022. május 7-én szemétszedést...
Vállalkozásaik besegítenek a költségvetésbe?

Hosszú éveken át az iparűzési adó a lehető legalacsonyabb 1%-on volt tartva. Így a vállalkozásoknak van lehetőségük fejlődni, lettek új vállalkozásink is a településen. Sőt azt mondhatjuk, hogy az idei évben sajnos átestünk arra a szintre, hogy az 1 főre jutó adóbevételünk meghaladja a támogatotti státuszt. Így mi most már hozzájárulók leszünk a közös kasszához.

Miért volt ennyire alacsony az iparűzési adó?

Páhi nagyon sokáig az önállóság útján járt. A páhi vízmű az utolsó volt a környékben, ami csatlakozott a Kiskunvízhez. Hosszú ideig a fuvarozás volt a vállalkozói szféra húzóereje, így a vízdíj és a súlyadó jelentős bevételt jelentett és helyben maradt. Ezért nem volt szükség arra, hogy az iparűzési adót magasabb szinten tartsuk vagy a lakosságot sarcoljuk. Jelenleg sincsenek olyan egyéb adók nálunk, melyek az önkormányzathoz folynának be.

Milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve? Sok bizonytalanságot hallani manapság.

Mint már említettem vannak tartalékaink. Nem kell izgulnunk, de nem is ülhetünk a babérjainkon. Ezért is próbálunk előre gondolkodni, például a közvilágítás megreformálásával. Azt gondolom, hogy nem a be- és az elzárkózás a megoldás, hanem az, ha új megoldásokat, forrásokat találunk. Így a tervek között szerepelhet a bölcsőde energetika is, és ha lesz rá lehetőség minden épületünket szeretnénk napelemmel felszerelni.

MEGOSZTÁS