A „Velünk mozdulj” Diáksport Egyesület szervezésében került megrendezésre február 17-én a Bács-Kiskun Vármegyei Zsinórlabda Bajnokság. A FODISZ támogatásával megvalósult versenynek a kiskőrösi EGYMI tornacsarnoka adott otthont, mely során az SNI diákok részvételével két kategóriában küzdött meg egymással hat csapat.
A Bajai EGYMI, a Dunamenti EGYMI, a Kiskőrösi EGYMI, a Kecskeméti Juhar Utcai EGYMI, és a Kiskunmajsai Móra EGYMI sportolói mérkőztek meg egymással. A Kiskőrösi EGYMI mindkét kategóriában tudott indítani sportolókat. A Zsinórlabda Bajnokság tétje az volt, hogy az első két helyezést elért csapat jogot szerezhetett a Kecskeméten február 24-én megrendezésre kerülő Országos Zsinórlabda Bajnokságon való részvételre.
A megyei versenyt a Kiskőrösi EGYMI intézményvezetője, Schaffer István nyitotta meg, majd Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke köszöntötte a résztvevőket. A „Velünk mozdulj” Diáksport Egyesület elnöke Bányásziné Lukács Margit is üdvözölte a megjelenteket és köszönetet mondott a Kiskőrösi EGYMI intézményvezetőjének, Schaffer Istvánnak, hogy megnyitotta a rendezvényt, valamint biztosította a helyszínt a verseny megrendezéséhez. Sportszerű küzdelmek és színvonalas technikai felkészülés után, a végső eredmény az alábbiak szerint alakult.
TA kategória helyezései:
1. Kiskőrösi EGYMI-Kiskőrös
2. Dunamenti EGYMI-Dunavecse
3. Bajai EGYMI-Baja
4. Kiskunmajsai Móra EGYMI-Kiskunmajsa
ÉA kategória helyezései:
1. Kiskőrösi EGYMI-Kiskőrös
2. Juhar utcai EGYMI-Kecskemét
Bányásziné Lukács Margit
Fotók: Filus Tibor
Fotógaléria:
![](https://vira.hu/wp-content/gallery/2023-02-18-bacs-kiskun-varmegyei-zsinorlabda-bajnoksag-a-kiskorosi-egymi-ben/egymi-zsinórlabda-1.jpg)