Farsangi Kupa elnevezéssel teremlabdarúgó tornát rendeztek február 19-én vasárnap Izsákon a Sportcsarnokban. A tornára 8 csapat nevezett. Az együttesek két négyes csoportban küzdöttek a továbbjutásért, majd az elődöntőkben döntötték el, hogy kik kerülnek a döntőbe. A tornán megkötés volt, hogy megyei másodosztályú és az alatt szereplő játékosok léphettek pályára, illetve olyan ifjúsági játékosok, akik ősszel nem szerepeltek megyei első osztályú csapatban. A szervezők ezzel szerették volna a torna amatőr jellegét megtartani.

-Hirdetés-

A tornát Varga Tibor és Tóth József találta ki és szervezte meg. Az eseményen az A csoportban: Spílerek, Bócsa, XL Fuvar, Titánok, míg a B jelű kvartettben Fülöpszállás, Izsák, Szabadszállás, Ágasegyháza szerepelt.

Az XL Fuvar lett a negyedik

A csoportok végeredményei:

A csoport: 1. Spílerek 6 pont, 2. XL Fuvar 4 pont, 3. Titánok 4 pont, 4. Bócsa 3 pont

B csoport: 1. Fülöpszállás 9 pont, 2. Ágasegyháza 6 pont, 3. Izsák 3 pont, 4. Szabadszállás 0 pont.

Az Ágasegyháza lett a harmadik

A csoportmérkőzések után jöttek a döntőbe jutásért való küzdelmek. Az első összecsapáson a Spílerek győztek Ágasegyháza ellen 4-2-re. A második elődöntő már egy fokkal izgalmasabb volt. Itt az XL Fuvar már 3-1-re is vezetett. Azonban a százszázalékos mérleggel továbbjutó Fülöpszállás nem adta fel és a mérkőzés végére 3-3-as döntetlenre hozta az elődöntőt. Jöhettek a hétméteresek. Itt az XL Fuvar egyszer hibázott, így a döntőbe nagy csata után Fülöpszállás csapata jutott.

A Spílerek csapata lett a második a tornán

A harmadik helyért vívott mérkőzésen simán győzött 5-1 arányban Ágasegyháza.

A döntő nagy csatát hozott, hiszen a Fülöpszállás szerzett vezetést, majd fordított a Spílerek csapata. A második játékrészben azonban Fülöpszállás vette vissza a vezetést, majd növelte kettővel előnyét. A találkozó végén a Spílerek csapata még egyszer betalált, így alakult ki a 4-3-as végeredmény a Fülöpszállás (főképen) javára, akik így a tornát is megnyerték. A szervezők az eredményhirdetésnél külön kiemelték Csordás Zoltán,  Fülöpszállás játékosának nagyszerű találatát, amit a döntőben szerzett.

Jelenet az XL Fuvar – Fülöpszállás elődöntőről

A torna végeredménye: 1. Fülöpszállás, 2. Spílerek, 3. Ágasegyháza, 4. XL Fuvar, 5. Titánok, 6. Izsák, 7. Bócsa, 8. Szabadszállás.

Különdíjasok:

Gólkirály: Duráncsik Gyula (Fülöpszállás) 6 találattal.

Legjobb kapus: Gudmon Zoltán (Ágasegyháza)

Legjobb játékos: Pánczél István (Spílerek)

Pánczél István, Duráncsik Gyula, Gudmon Zoltán

A szervezők köszönik a csapatok résztvételét. Illetve a játékvezető Csorba Gábor egész napos munkáját. A szervezők szeretnének ezzel a tornával hagyományt teremteni. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (56 db kép)
MEGOSZTÁS