Az 53. sz. főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése terv szerint, ütemezetten halad. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is. 

Mint arról már 2022 októberében beszámoltunk, a beruházás keretein belül Soltvadkert északi elkerülő szakaszán 5 db körforgalmú csomópont, 1 db külön szintű vasúti keresztezés, 1 db 0,8 km hosszú bekötőút és 1 db kerékpáros aluljáró épül majd, valamint mobil csoportos ellenőrző pontok megvalósítása is a projekt részét képezi. Mindezek következtében az elkerülő út megépítésével jelentősen csillapodik a település belterületi szakaszán az átmenő forgalom.

-Hirdetés-

A 8,8 km hosszú nyomvonal az 53-54 sz. utak meglévő körforgalma után indul kis ívvel az országos jelentőségű lápterület minél kisebb érintettsége miatt. Ezt követően a nyomvonal külön szinten keresztezi a 150. sz. Budapest-Kelebia vasútvonalat, melyet körforgalmi csomópont követ, amelytől 0,8 km hosszú települést bekötő útszakasz építése valósul meg. Az elkerülő út a csomópontot követően egy nagysugarú ívvel keleti irányba fordul, keresztezi a Vadkerti tóhoz vezető utat, ahol szintén egy körforgalmi csomópont lesz kialakítva egy, a kerékpárosok számára alkalmas külön szintű átvezetéssel. Ezen körforgalmat követően az elkerülő út jobb ívvel fordul és eléri a meglévő Kecskemét irányába haladó 54 sz. főutat, ahol szintén egy körforgalmi csomópont kerül kialakításra. Ezután, közel 2 km hosszú egyenes szakasszal és egy jobb ívvel közelíti meg a nyomvonal az 5405 j. Soltvadkert-Kiskunmajsa-Szeged összekötő utat, ahol szintén körforgalmi csomópont kerül kialakításra. A körforgalomból a tervezett szakasz egy bal ívvel a meglévő 53 sz. főúthoz visszaköt egy körforgalmi csomóponttal.

Az 53-54 sz. főút jelenlegi vasút átjárója megszűnik, ezért szükséges az útpálya átépítése. Az 53-54 sz. utak meglévő körforgalma és a megszüntetendő vasúti átjáró közötti szakasz szervizútként fog a továbbiakban funkcionálni.
Kapcsolódó cikk
A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztés soltvadkerti és kiskőrösi szakaszát érintő kérdésekről egyeztettek
A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztés soltvadkerti és kiskőrösi szakaszát érintő kérdésekről egyeztettek
Ami Kalocsának és térségének az épülő híd, ugyanaz Soltvadkert-Kiskőrös térségének a gyorsvasút. Mindkettő a térségünk gazdasági fejlődését hosszú távon biztosító...

Soltvadkert elkerülő szakasza keresztezi a 150 sz. Budapest–Kunszentmiklós-Tass– Kelebia vasútvonalat a 1068+49,51 hmsz-ben. A híd felszerkezeti hossza 46,89 m. A híd szerkezeti rendszere: kétnyílású, háromtámaszú, előregyártott előfeszített vasbeton hídgerendákkal együttdolgozó vasbeton pályalemezes híd.

Az elkerülő utak nyomvonalán történő kerékpárút-átvezetések érdekében a kerékpárutak korrekciója szükséges. Az új, teljes pályaszerkezet szabványos keresztmetszeti kialakítással épül a beavatkozási szakasz végén a meglévő állapothoz igazodva.

Ma délelőtt Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője is az építkezésen járt, melyről közösségi oldalán tájékoztatott, videóban.

– Az elkerülő út építésének egyik legizgalmasabb részén vagyunk, ugyanis egy helyen metszi a vasúti Budapest-Belgrád épülő főútvonalat. Itt egy szintkülönbséges kereszteződés fog kiépülni, azaz egy felüljáró-rendszer építése, amely a legnagyobb műszaki kihívás lesz az építőknek. 
 

MEGOSZTÁS
Írta: vira