A korábbi éveknek megfelelően idén is tartanak lakossági fórumokat a kiskőrösi választókerületek önkormányzati képviselői. Az 1. sz. választókerület lakosai számára március 7-én volt lakossági fórum, amely során a művelődési központba várták az érdeklődőket.

A megjelenteket az 1. sz. választókerület önkormányzati képviselője Pohankovics András köszöntötte, aki mellett a város részéről jelen volt Domonyi László polgármester és a Kiskőrösi Rendőrkapitányság képviseletében Rapcsák Róbert rendőr alezredes.

Pohankovics András önkormányzati képviselő
-Hirdetés-

Az eseményen Pohankovics András beszélt arról, hogy nehéz helyzetben van az önkormányzat a hatalmas rezsiárak miatt, és ezért takarékossági intézkedéseket kellett bevezetniük. A lakosság megértését kérte ebben a nehéz helyzetben, hogy tovább tudjon megfelelően működni, fejlődni a város.

A polgármester tájékoztatta a lakosokat, hogy március 15-én az állami ünnepséget Kiskőrösön tartják és Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. A kulturális programban közreműködik Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas magyar táncművész, koreográfus zenekarával, a Nemzeti Színház színészei, Szarka Tamás énekes, zeneszerző, zenész, Bánföldi Szilárd színművész és a Szivárvány néptáncegyüttes.

Az ünnepséget élő, egyenes adásban fogja majd közvetíteni az M1 és a Duna Televízió.

A polgármester beszélt az önkormányzat gazdálkodásáról és a beruházások, fejlesztések alakulásáról. Elmondta, hogy a 2022-es évben magánszemélyek kommunális adójából 70 millió, a helyi iparűzési adóból 795 millió, a helyi iparűzési adóbevétel kieséshez nyújtott állami támogatásból 185,5 millió, az idegenforgalmi adóból pedig 9 millió forint összeg folyt be az önkormányzat kasszájába.
Beszélt arról, hogy több milliárd forintnyi összegben folytak és folynak most is beruházások a városban, amelyek jól mutatják, hogy a település ebben a nehéz gazdasági helyzetben is folyamatosan fejlődik.

A lakossági hozzászólások során hangzott el, hogy mi a helyzet az Árpád utcai Coop üzlet mögötti területtel, ahol az ott élők kérnék, hogy a társasházak melletti részeket is rendezze az önkormányzat, mert elhanyagoltak. Kérték továbbá a lakosok, hogy korlátozzák az átjárást ezen a részen a járművek számára, mert az Árpád utca felől érkezők miatt sok esetben alakul ki balesetveszélyes helyzet. Panaszként érkezett jelzés, hogy a Coop üzletnél a hajnali órákban történnek az áruszállítások, amikor órákon át rakodnak és a nagy járművekkel zavarják az ott lakók pihenését.
Mindezek mellett kérték a lakosok, hogy a Liget utca 20-22. szám alatti társasházak közötti udvar részek feltöltésében segítsen az önkormányzat, mert csapadékos időben saras és szinte járhatatlan a terület.

A felvetésre reagálva mondta el Domonyi László, hogy az önkormányzat önerős beruházásaként a Coop üzlet mögötti területen elkezdődtek a munkálatok, hogy rendezett körülmények legyenek. Ez a rész zúzott kő borítást kap, hogy parkolásra, megállásra alkalmas legyen a járműveknek, de kiemelte a polgármester, hogy a terület a Coop tulajdona és ugyan jelezte az önkormányzat erre vonatkozóan a vételi szándékát, azonban nem kívánják eladni. A tulajdonos hozzájárult ahhoz, hogy itt területrendezési munkálatokat lehet elvégezni, de mivel nem az önkormányzat tulajdona, így ott a város nem tervez nagyobb beruházást.
Az árurakodásról Domonyi László úgy fogalmazott, hogy ez a gyakorlat sajnos minden üzlet mellett, de jelzik a Coopnak, hogy álló helyzetben ne járassák hosszú ideig a motorokat.

Elhangzott, hogy a Rákóczi-Meggyes utcák kereszteződésénél az aszfaltozást meg kellene erősíteni az önkormányzatnak, mert ott egy kamion javító műhely épült és a hatalmas járművek egyre jobban megrongálják a bekötő utat.
Az egyik lakos örömét fejezte ki, hogy az igen nehéz gazdasági helyzetben is szépen fejlődik a város és nagyon komoly beruházások valósulnak meg, a felmérések szerint pedig Kecskemét után Kiskőrös a megyében a legdinamikusabban fejlődő település.
A Záportározó-tóval kapcsolatban megemlítette, hogy sajnálattal látja a felelőtlen állattartók tevékenységét, amikor póráz nélkül sétáltatják állataikat vagy hátrahagyják maguk mögött a kutyagumikat. A polgármester ezzel kapcsolatosan megemlítette, hogy a térfigyelő kamerákkal látják a történéseket, de sajnálattal tapasztalják, hogy egyes kutyasétáltatók nem figyelnek oda a környezetünk megóvására. Kiemelte, hogy a kutyaürülék gyűjtésére már külön hulladéktároló edényeket is kihelyeztek, amelyeket az állattartóknak használniuk kellene. Beszélt arról is, hogy rövidesen elkezdődik a tó körüli járdaépítés, amely által a vízpart teljes hosszában a futókör víz felőli része térkő borítást kap. Reményét fejezte ki, hogy ezáltal rendeződnek majd a kutyasétáltatók, a sétálók és a futók közti problémák.

A város ezen részén lakók kérdezték, hogy a Király Pék üzlet környezetével mi a terve a városnak, amely felújításra szorulna. A polgármester elmondta, hogy a közterületi részen a területrendezés költségeinek a felét vállalja az önkormányzat. Az üzlet tulajdonosával felveszik a kapcsolatot, ahol a járda részeket és a parkot is fel kellene újítani. Mindezek mellett kérték a lakosok, hogy a rendőrség az üzlet környékén a járdán parkoló járművekkel szemben intézkedjen, mert akadályozzák a kerékpáros és a gyalogos közlekedést egyaránt.

A városközponttal kapcsolatban hangzott el, hogy szűkséges lenne a Luther téri mosoda melletti járda javítására, amely az Attila utcához vezet. Kérték a lakosok, hogy jó lenne az Attila utcai parkolóhelyeknél az osztásokat bejelölni és az elmozdult térköveket újrarakni, hogy a járművek jobban ki tudják használni megállásra a területet.

Észrevételként hangzott el, hogy a Luther téren felállított „Petőfi oszlopok” nagyon szépek és jók megjelenésükben, azonban nagyobb odafigyeléssel kellett volna elkészíteni a tartalmi részeket, mert rengeteg helyesírási hiba van a szöveges anyagokban.

Kérték a lakosok, hogy az Attila és az Árpád utcai társasházak közötti udvar részek újítsa fel, tegye rendezettebbé a város. A polgármester elmondta, hogy az Attila utcai parkolóknál az osztások felfestésének lehetőségét megvizsgálják és a térkő részek nagyobb hibáit kijavítják, azonban a teljes terület felújítására most nincs anyagi lehetősége az önkormányzatnak. Az Attila és az Árpád utcai társasházak közötti részekről megemlítette, hogy ott az önkormányzat korábban kialakított egy szép parkot zöld növényzettel, azonban a lakók a különböző járműbehajtást akadályozó dolgokat elrakják onnan, ráhajtanak a szépen kialakított részekre és parkolónak használják. Sajnos az ott parkoló járművek rongálták meg a parkosított területet, így azok a felelősek a kialakult helyzetért.

Elhangzott az is, hogy sokan a városközpont zöld területeire és járdákra parkolnak, mert kevés a megállóhely a városközpontban. A polgármester elmondta, hogy sajnos olyan parkolási szokások vannak, amely során mindenki az üzletek ajtójában szeretne megállni. Beszélt arról is, hogy a Safári utcában 25 jármű befogadására alkalmas parkoló van kiépítve, ahonnan a Szarvas Szálloda parkolóján keresztül gyalogosan meg lehet közelíteni a városközpontot, de ezt a megoldást csak néhányan választják. Kiemelte, hogy a városközpontban dolgozók közül nagyon sokan parkolnak le a munkahelyüknél a reggeli órákban és a munkaidejük délutáni leteltéig foglalják a megállóhelyeket. Ezzel kapcsolatosan az önkormányzat az összes vállalkozásnak, cégnek levelet küldött, hogy a dolgozók használják a Safári utcai parkolót a napi megállóhelyként a járművek részére, de egyetlen válaszlevelet vagy visszajelzést sem kaptak ezzel kapcsolatban. Úgy fogalmazott Domonyi László, hogy amennyiben tovább romlik a helyzet a városközpont parkolási lehetőségei tekintetében, akkor megvizsgálja az önkormányzat annak lehetőségét, hogy bevezetik a két órán túl várakozó járművek részére a parkolási díj bevezetését.

Felvetődött, hogy az Árpád utcáról a Bajcsy Zs. utcára való kikanyarodásnál a Wattay iskola oldalában parkoló járművek miatt a vasút irányában nagyon korlátozott a kilátás és balesetveszélyes így az a kereszteződés. Erről a polgármester elmondta, hogy a megoldást itt egy körforgalom kiépítése jelentené, ami a helyi körforgalmi tervek első helyén van, de jelenleg ennek költsége 350 millió forintra tehető, amit az önkormányzat önerőből nem tud megvalósítani.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS