A Soltvadkerti Gazdakör szervezésében 2023. március 7-én délután Gazdaestet tartottak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

A rendezvényt Temerini Ferenc Soltvadkert Város polgármestere és Ritter Imre a Gazdakör elnöke nyitotta meg.

Ritter Imre a Gazdakör elnöke és Temerini Ferenc Soltvadkert polgármestere
Ritter Imre a Gazdakör elnöke és Temerini Ferenc Soltvadkert polgármestere
A telt házas eseményen az első előadó Bodó Péter, a Certis Belchim képviselője volt.
-Hirdetés-

A 2001-ben alapított nemzetközi cég európai növényvédő szakértőként hirdeti magát és törekvése, hogy biológiai és kémiai termékeket kombináló integrált programokat kínáljon, amelyek megfelelnek a fenntartható növénytermesztés kihívásainak, és az értéklánc igényeinek.
Az előadásból megtudhattuk, hogy a cég erős pozícióból indul a biológiai szerek piacán. Több, mint 25 új termékfejlesztési projekttel rendelkeznek, melynek fele biológiai termék, és ezek öt éven belül a piacra fognak kerülni.

Bodó Péter
Az előadáson elsősorban a szőlő növényvédelmével ismerkedhettünk meg.

A KATANA hosszú tartamhatású gyomirtó permetezőszer 25% flazaszulfuron hatóanyag tartalommal rendelkezik. A gyomnövény a gyökérzetén, és a leveleken keresztül is felveszi. A hatásfolyamat lassú, 3-4 hét múlva jelentkezik.
A KUSABI speciális lisztharmat elleni szer. A növény szöveteibe szívódva, valamint gőzfázisban fejti ki a hatását. A kijuttatás után azonnal kialakul a gázburok és folyamatos védelmet biztosít 10-14 napon keresztül.
Az ALCEDO gombaölő permetezőszer. Kórokozók széles köre ellen használható, magas hatékonyságú hatóanyag.

Ezeken kívül bemutatásra kerültek még a peronoszpóra elleni szerek, úgymint a MILDICUT, valamint a szermaradék-mentes hatékony gomba- és rovarölő szerek, mint a KUMAR.

Schmélné Dr. Eifert Edit
Az est második előadója Schmélné dr. Eifert Edit agrárjogi – és vidékfejlesztési szakjogász volt és a 2023-2027-ig terjedő közös agrárpolitikáról beszélt a hallgatóságnak.

A Közös Agrárpolitika 2023-tól kezdődő időszakát Magyarország Stratégiai Terve alapozza meg, amely 2027-ig szabályozza a támogatások feltételrendszerét. Hazánk Stratégiai Tervét az Európai Bizottság 2022. november 7-én fogadta el.

Akik régebb óta a rendszerben vannak, azok tudják, hogy 2015-2017 között aktív gazdavizsgálatot írt elő az Unió, majd egy felülvizsgálatnál ezt a tagállam eltörölhette, Magyarország élt is a lehetőséggel, 2018 óta nincsen, de az Európai Parlament nyomására ezt újra el kell végezni. Cél, hogy kiszűrjék azokat, akik minimális szintű mezőgazdasági tevékenységet sem végeznek. Némileg könnyebbséget jelent a mostani rendszer, hiszen aktív gazdának minősülnek automatikusan a természetes személyek, azok a jogi személyek, amelyek 10 ha mezőgazdasági területtel rendelkeznek. 10 ha-nál alacsonyabb mezőgazdasági területtel rendelkező jogi személyek viszont bizonyíthatják, hogy mégis aktív gazdák, akkor, ha az élelmiszerlánc felügyeleti információs rendszerben, mint mezőgazdasági tevékenységet végző szervezet is szerepelnek.

Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy 2023-tól a támogatható területek köre kibővül, és támogatásra jogosult területté válnak többek között: mezővédő erdősávok, fás-cserjés sávok, szikes területek, időszakosan belvízzel borított területek stb.

A régi SAPS támogatást az Alaptámogatás váltja fel. Az elsődleges számítások alapján ez 147 Euro között lesz hektáronként. A Zöldítés, mint támogatási forma megszűnik. Az új támogatási rendszerben az igazságosabb elosztás miatt, redisztributív, azaz újraelosztó támogatásra lesznek jogosultak a gazdák. 1-10 hektárig 80 euro támogatás, 10-150 hektárig 40euro/hektár, 150 hektár fölött pedig nem jár támogatás a gazdáknak. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez az alaptámogatáson felül jár.

Fiatalgazda támogatásra továbbra is jogosult az, aki a kérelem benyújtásakor legalább 18 éves és 40 évnél nem idősebb. Ez a mezőgazdasági tevékenység megkezdésétől számított 5 évig igényelhető. Fontos, hogy a 2023 előtt belépő, de az 5 éves időtartamot még nem kitöltő fiatal gazdák az 5 évből fennmaradó években továbbra is igényelhetik a támogatást, de az új feltételek teljesítésével, magasabb hektárszámra. 157 euro/hektár összegű támogatás jár.

Egy teljesen új támogatási forma az Agro-ökológiai program (AÖP). Ez évente választható, önkéntes és területi alapon a teljes üzemterületre igényelhető támogatás, amelynek választása esetén a gazdálkodónak az összes földhasználati kategóriájára (szántó, gyep, ültetvény) kategóriánként 2 pont értékben többletvállalásokat kell tennie. 80 euro/hektár támogatás jár.

A korábbi évekhez hasonlóan a termeléshez kötött támogatások alkalmazásának továbbvitele az érzékeny ágazatok megsegítését célozza. Csak olyan ágazatoknak adható a termeléshez kötött támogatás, amelyek gazdasági, piaci nehézséggel küzdenek.

Dr. Hochbaum Tamás

 

Az est utolsó előadója Tarcal Erik betegsége miatt, kollégája Dr. Hochbaum Tamás volt és a Syngenta céget képviselte.

A Syngenta a világ vezető agrárvállalata, amely hatékony növényvédelmi termékekkel és magas hozamokat biztosító vetőmagokkal látja el gazdálkodók millióit világszerte. A magyar Syngenta hazánkban piacvezető a növényvédő szerek forgalmazásában és meghatározó szerepet tölt be a vetőmagok előállítása, értékesítése területén. A vállalat olyan komplex megoldásokat kínál partnereinek, amelyek révén sikerrel zárhatják a gazdálkodási szezonjaikat.

Bemutatott termékeik:

Orondis Ultra: Borszőlőben engedélyezett peronoszpóra elleni, hosszú tartamhatással bíró gombaölő permetezőszer. Két felszívódó hatóanyagot tartalmaz. A peronoszpóra elleni védekezés kritikus időszakában szükség van olyan hatóanyagokra, amik biztosítják a megfelelő védelmet. A két eltérő hatóanyag felhasználásával biztosak lehetünk a hatásban. A korán elkezdett védekezések és a komplex megelőző gondolkodásmód alapköve lehet ez a csomag. Mindkét készítmény egyedülálló hatékonyságú peronoszpóra ellen amit ez a csomag egyesít magában.

Dynali: Szőlőben engedélyezett lisztharmat, feketerothadás kórokozók ellen hatékony gombaölő készítmény. Biokémiai tulajdonságai elősegítik a kiváló hatékonyságát. Felhalmozódik a viaszrétegben, felszívódik a levélszövetben, és gázosodó fázissal is rendelkezik. A kettős védelem oka az eltérő hatásmód és hatáshely. Az egyik hatóanyaga a ciflufenamid egyrészt kötődik a levél és a fürt viaszrétegéhez – ezáltal felszíni védelmet biztosít –, másrészt a levéllemez szöveteiben is elmozdul. A jól ismert difenokonazol a növény szöveteibe felszívódva biztosít megfelelő védelmet.

Taegro: Egyedülálló biológiai készítmény szőlőben szürkepenész és lisztharmat elleni védelemre. A Taegro egy Bacillus amyloliquefaciens tartalmú biológiai gombaölő szer, ami az első képviselője a Syngenta biológiai portfóliójának. A Taegro nem csak biológiai gazdálkodásban, hanem konvencionális növényvédelmi technológiába is beilleszthető. Hatékonysága meghaladja a hasonló készítmények teljesítményét.

Afinto: A flonikamid hatóanyagú Afinto leginkább a ma már nem engedélyezett pimetrozin hatóanyagú Chess rovarölőszerhez mérhető hatékonyságában és hasznos rovarok elleni kíméletességében. Az Afinto kezelést követően, a levéltetvek a hatóanyagával történő kontakt után, a levéltetvek táplálkozása leáll, ezáltal a vírus átvitelére alkalmas tevékenység is. A teljes pusztulás is bekövetkezik egy pár napon belül, mivel az létfenntartáshoz szükséges folyamatok is leállnak. A levéltetvek összes alakja ellen hatékony, több mint 40 levéltetűfajt képes kontrolálni. Az Afinto kíméli a hasznos élő szervezeteket, az integrált védekezésbe kiválóan beilleszthető. Kíméli a poszméheket, ragadozó atkákat, parazitoid darazsakat.

Voliam: Több kultúrában engedélyezett rovarölő készítmény. Tojás, illetve lárvaölő tulajdonsággal bír. Hosszú, megközelítőleg 14 napos tartamhatás jellemzi. Szőlő, almástermésűek, burgonya kultúrák kártevői ellen engedélyezett.

Pergado F: Kettős hatásmechanizmusa révén kiváló preventív és kuratív hatással rendelkezik. A hatóanyag erősen kötődik a szőlőbogyó viaszrétegéhez, ennek köszönhető a hosszú, 10-14 napos tartamhatása. A mandipropamid a foszfolipidek bioszintézisét és a sejtfal képződését gátolja. E hatásmódnak köszönhetően megakadályozza a spórák csírázását és a gombafonalak növekedését. Ennek eredménye az, hogy a Pergado F már azt megakadályozza, hogy a gomba egyáltalán behatoljon a növénybe, így nem alakul ki gazdasági kár. A szőlőnövény belsejébe jutó hatóanyagnak pedig az a szerepe, hogy elpusztítsa a kórokozónak azon részeit, melyek már behatoltak a növénybe. A mandipropamid képes megállítani a sejt közötti micéliumok növekedését 24-48 órával a fertőzés megtörténte után. Az ajánlott dózisban (2-2,5 kg/ha) tökéletes fürt és lombvédelmet biztosít. A kombinációs partnerként benne lévő folpet miatt a szürkepenész kórokozójának szaporítóképleteit is ritkítja így segít a botritisz fertőzés kialakulásának megakadályozásában. A Pergado F különleges tulajdonságainak köszönhetően a permetezés után 1 órával már esőálló, amely különösen alkalmassá teszi a peronoszpóra fertőzés szempontjából fokozottan veszélyes csapadékos időjárás esetén történő használatra.

Switch 62,5 WG: A szőlő fürtzáródását megelőző időszakban, amikor intenzív a növekedés, szükség lehet olyan készítményre, ami a növény felületén, és a szöveteiben is hat, még a tünetek kialakulása előtt. A készítményt ilyenkor még el tudjuk juttatni olyan helyekre, ahova a bogyók összezáródása után már nem. Így megfelelő fürthigiéniát biztosíthatunk az elkövetkezendő időszakban. A csonthéjasokat támadó monilia, ha az időjárás kedvező, gyors és hatékony pusztítást végez. Ellene a a megelőző hatékony védekezések létfontosságúak. A kritikus időszak, a virágzás időszaka, de későbbi a termésérés időszakában is fontos a védekezés. A mechanikai sérülések, jégverés, gyümölcskárosító rovarok kártétele mind elősegítik a betegség terjedését. A Switch rövid élelmezés egészségügyi várakozási ideje miatt, a szürethez közel is alkalmazható. A tárolásnak és a gyümölcsök eltarthatóságának jelentősége folyamatosan nő.

A következő alkalom, ami szintén ingyenes és a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak rá, 2023. március 14-én 17.00-kor lesz a Soltvadkerti Polgármesteri Hivatal dísztermében!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)