2023. március 11-én rendezték Tabdin a Napköziotthonos Óvoda és Mini Bölcsőde Retro Partyját a Faluházban. Az idei évben már semmilyen akadály nem gördült a rendezvény megtartása elé. Az eseményen közel 140 fő vett részt, mely a szülők és az óvodai dolgozók összefogásával került megrendezésre.

-Hirdetés-

Az egész este a retro jegyében telt. Már a vendégek megérkezésükkor egy kis játékba csöppentek. Hiszen híres együttesek és előadók neve szerepelt a bejárat melletti falon. Minden előadó vagy zenekar mellett pedig ott voltak a vendégek nevei. Így bent a nagyteremben mindenkinek meg kellett keresnie, hogy melyik együttes vagy előadó asztalánál is fognak majd ülni.

A megjelenteket Horváth-Hetényi Vivien intézményvezető köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy az este bevételét az óvoda udvarának fejlesztésére szánják. Olyan környezetet szeretnének kialakítani, ami az év nagy részében, szolgálja a gyermekek fejlődését. Továbbá szeretnének a gyerekekkel minél több időt és közös programot tölteni a szabadban, illetve a bevétel egy részét szeretnék az óvodai kirándulásokra is fordítani.

A köszöntő beszéd után a finom vacsorát fogyasztották el a vendégek, mely húsleves és marhapörkölt volt nokedlivel. Az ízletes vacsorát Halász Csabának és Krizsán Sándornak köszönhették. A káposztasalátát pedig Krizsánné Ildi néninek.

A szülők készültek sok-sok finom süteménnyel és édesség-különlegességgel is, amelyet az est folyamán megvásárolhattak a jelenlévők.

Éjfélkor értékes tombola-nyereményeket is lehetett nyerni. A tombolatárgyak és felajánlások gyűjtésében Sipiczkiné Trecskó Éva vállalt főszerepet. Segítsége által sok-sok különleges és értékes nyeremény talált gazdára éjfél után.

A jó hangulatról Venczák Márta és Kuti-Horváth Csaba gondoskodtak.

A szervezők ezúton is szeretnék mindenkinek megköszönni a segítséget, aki valamilyen formában is hozzájárult a Tabdi Napköziotthonos Óvoda és Mini Bölcsőde Retro Partyjának sikeres lebonyolításához.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (112 db kép)
MEGOSZTÁS