Az elmúlt évben már megrendezett fáklyás felvonuláshoz hasonló eseményre került sor a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan Kiskőrösön. A szolgáltatóház előtti parkolóban felállított színpad előtt, március 14-én, a nemzeti ünnep előestéjén több százan gyűltek össze.

A Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói piros-fehér-zöld fénnyel világító fáklyákat osztottak a megjelenteknek, hogy a megfelelő pillanatban elfoglalják majd helyüket a hatalmas, aszfaltra festett kokárda sziluettjén.

Több százan csatlakoztak az egyedülálló programelemhez
-Hirdetés-

Először Harangozó Péter köszöntötte a vendégeket, majd felkonferálta a különleges, látványos zenés műsort, A szabadság gyermeke címmel. László-Kudron Ildikó olvasta fel azt a vezérfonalat, melyre Petőfi Sándor életének fontos szakaszaihoz illő könnyűzenei dalokat fűzte fel Hőgye-Kis Gyöngyi, Váczi-Wachsmann Ildikó, ifj. Gmoser István és Ocskai István énekesek.

A zenei műsor megalapozta a programsorozat hangulatát

Az utolsó ének – a Nemzeti dal – alatt a tömeg a színpad előtti térre tömörült. Az égbe emelt nemzeti színű fáklyák fényét egy drónnal rögzítették. A hatalmas, piros-fehér-zöld szimbólum fényei az egykori március tizenöt elevenségét idézték.

Az estét a Hétszínvirág Alapítvány táncháza zárta, melyben a Kiskőrösi Néptáncegyüttes közreműködött, valamint Pogrányi Miklós és zenekara, ahol kicsik és nagyok együtt szórakoztak.

A táncházhoz kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek is jókedvvel csatlakoztak

Képek: Juhász D. Géza

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (113 db kép)
MEGOSZTÁS