A Képviselő-testület „Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért” díjat adományozott Forgács Éva részére. A díjat 2023. március 15-én a Polgármesteri Hivatal dísztermében vette át Domonyi László polgármestertől, ünnepélyes keretek közt.

„Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért” díj
díjazott: Forgács Éva

-Hirdetés-

Forgács Éva a Békés vármegyei Hunyáról származik, Kondoroson született 1959. április 14-én. Frissdiplomás kertészmérnökként került a Kiskőrösi Állami Gazdaságba. A rendszerváltás után régi munkahelye megszűnt, ekkor kezdett el szaktanárként tanítani a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskolában, ahonnan 2022-ben vonult nyugdíjba.

Kötelező és vállalt feladatait kezdetektől lelkiismeretesen és eredményesen végezte. Felettesei már az első évben felkérték osztályfőnöki munkára, 1994-től mint szakképzésért felelős igazgatóhelyettes vett részt az intézményi munka koordinálásában, irányításában. Szakmai aktivitását, elismertségét az is jól tükrözi, hogy több tankönyv pedagógiai lektorálásán túl – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére – részt vett a kertészeti szaktechnikus képzés szakmai és vizsgakövetelményének, kerettantervének és szóbeli tételeinek elkészítésében, összeállításában; sőt a Bács-Kiskun megyei TISZK felkérésére szakmacsoportos vezetőként ő koordinálta a mezőgazdasági szakmák helyi tantervkészítését. Forgács Éva igazgatóhelyettes asszony rendszeresen vállalt országos szakmai vizsgaelnöki megbízatásokat is, emellett fontos szerepet töltött be az intézmény felnőttképzésében, a vincellér szakképesítés tantervkészítésében.

Meghatározó szerepet vállalt az iskola által szervezett szakmai rendezvények, versenyek, vizsgák előkészítésében, intézménye arculatának kialakításában.

Az oktatás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, dr Kásler Miklós a Pedagógus Szolgálati Emlékérem díjjal tüntette ki.

Kiskőrös Város Képviselő-testülete „Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért” díjat adományozott Forgács Éva részére.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyes keretek közt adták át az önkormányzati elismeréseket Kiskőrösön
Ünnepélyes keretek közt adták át az önkormányzati elismeréseket Kiskőrösön
Kiskőrösön több évtizedes hagyományra nyúlik vissza, hogy március 15-én, nemzeti ünnepünkön önkormányzati elismeréseket adományoznak. Az idei átadó ünnepségre a Polgármesteri...

Méltatás: Kiskőrös Város Önkormányzata
Fotók: Juhász D. Géza

MEGOSZTÁS
Írta: vira